Százmilliókat lehetne spórolni a közszférában

rendőrség
Pozsony |

Szlovákiában kevesebben dolgoznak a közszférában, mint az EU többi tagállamában, a fizetésük azonban alacsonyabb, mint a külföldi kollégáiknak – derül ki a pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért (ÚHP) osztályának zárójelentéséből.

Akár 765 millió eurót is meg lehetne takarítani a közigazgatásban, ha az hatékonyan működne – állítják az ÚHP elemzői, akik szerint 1,2 milliárd eurót kellene befektetni azokba az ágazatokba, amelyek hatékonyabbá tennék a közigazgatást. Több egészségügyi nővérre, szociális munkásra és alapiskolai pedagógusokra lenne szükség, emellett fontos lenne, hogy a fizetésük is nagyobb legyen a jelenleginél.

„Az államnak nagy tartalékai vannak a hatékonyság terén. Vegyük például a rendőröket, akikből 20%-kal többet foglalkoztatunk az uniós átlagnál. Szintén magas az egyetemi oktatók száma, amely az elmúlt 10 évben szinte semmit sem változott, miközben a hallgatók száma a harmadával csökkent”

– ismertette a felmérés eredményeit Štefan Kišš, az ÚHP igazgatója.

Más országokkal összehasonlítva a közigazgatásban dolgozók átlagosan kevesebb bért kapnak, mint ha a magánszektorban dolgoznának. Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező személy előbbi esetben akár 25%-kal is kevesebbet kereshet. Leginkább a tanárok vannak lemaradva, míg az ügyészeknek magasabb a fizetésük a külföldi kollégáikhoz képest.

Kišš szerint ahhoz, hogy 2027-re az ország elérje az uniós átlagot, a regionális iskolahálózat tanárainak a fizetését 10%-kal kellene növelni évente. Szintén növelni kellene a szociális szolgáltatások területén dolgozók számát és fizetését, hiszen ez utóbbi ma az átlagbér összege körül mozog. A szakemberek évente 8,5%-os növekedést javasolnak 2027-ig. Idéntől pedig évente 320 fővel kellene növelni az egészségügyi nővérek számát.

„A kiadások növelésével együtt kell járnia az egyes szakmák reformjainak” – véli az igazgató.

A források hatékonyabb felhasználását segítené az állami intézmények megfelelő átvilágítása is. Az ÚHP elemzői szerint a korábbi ellenőrzések rámutattak, hogy a minisztériumok a bérköltségek 10%-át tudnák megtakarítani, ami körülbelül 147 millió eurót jelentene. Szintén a hatékonyságot segítené elő, ha a kisebb településeket összevonnák – a 250 lakosnál kevesebbet számláló községek ugyanis a költségvetésük felét kizárólag a hivataluk működésére költik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?