Már a második iskolát zárták be Pozsony megyében a koronavírus miatt

24 iskolaszüneti nap lesz a 2016/17-es tanévben

Koronavírus-fertőzés gyanúja miatt már a második iskolát zárták be Pozsony megyében. Egy pozsonyi  szakközépiskoláról van szó, amelyben március 15-ig fog szünetelni a tanítás.

Lucia Forman megyei szóvivő elmondása szerint erre a megelőző intézkedésre azért volt szükség, mert felmerült a gyanú, hogy az egyik diák érintkezhetett egy fertőzött személlyel. Hozzátette: most a tesztek eredményére várnak, ennek fényében döntenek majd a további lépésekről. Korábban két napra bezárták a Fajnor rakparti gépipari szakközépiskolát is. A tesztek ebben az esetben negatív eredménnyel zárultak.

A megye által fenntartott középiskolákban szigorú higiéniai intézkedéseket vezettek be. Rendszeresen fertőtlenítik például az osztálytermeket, a kilincseket, a padlókat és az öltözőket.

Pozsony megye már a múlt héten bevezetett több megelőző jellegű biztonsági intézkedést, amelyek az iskolákat, a szociális intézeteket, a kulturális intézményeket és a közlekedési eszközöket is érintik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?