Nem hagynak írni

d

Kedves Híveim!

A minap azon gondolkoztam, hogy az akarat előbbre való az értelemnél. Nagyon belemerültem ebbe a gondolatmenetbe. Jó napom volt, arra is rájöttem, hogy a jó azért jó, mert isten parancsolja. A tanítványaimnak nagyon tetszenének ezek a gondolatok. Az ellenfilozófusok, a fránya tomisták, egyszerűen a sírba tesznek, olyan hülyeségeket állítanak, mint hogy isten a jót parancsolja, mert jó. Szerintem ez egyáltalán nem így van. A teológia sokkal inkább a gyakorlati megismerés eszköze, mintsem önálló tudomány. Amikor uborka és kukoricapehely a vacsora, valahogy mindig jó dolgok jutnak az eszembe. Bezzeg, amikor csak répát kapok… Gyűlölöm azokat a napokat, a répából semmi kreativitást nem nyerek. Bár már egyre ritkábban van terítéken, azt hiszem, megértették, hogy nem szeretem. Amikor utazunk, napraforgómagot kapok, hogy elterelődjenek a gondolataim, és hogy ne kaparjam a testem véresre. Ezeket a magokat egyesével, a fogaimmal bontom ki, ez a tevékenység egészen nyugtató hatással van rám, szinte meditatív állapotba kerülök tőle. Az a gond, hogy a tanítványaimnak nem tudom elmondani a csodás gondolataimat, mert még a középkorban meghaltak, csak én maradtam itt, egy új testbe zárva.

Egyébként nem panaszkodom, egész sűrű a programom, meg a kiszolgálás sem rossz. Hetente legalább egyszer teljesen átrendezem a lakásomat. Ilyenkor minden más helyre kerül, általában reggeltől estig bútorokat pakolok, új rejtekhelyet ások, rágok, papírt tépek. Nagyon kimerítő. Ezeken a napokon a legtöbb esetben nem is marad erőm futni, pedig szoktam. Amint hajnali egyet üt az óra, én futni kezdek. Egész jó a kondim: általában egy-két óráig bírom, aztán pihenek. Jobb napokon (amikor tudjuk, mit kapok enni) van, hogy hajnali ötre is összeszedek egy kis energiát, de ilyenkor már csak olyan félórás kört szoktam lenyomni. Máskülönben a falmászás is egész jó hobbi, már egészen a plafonig fel tudok menni, de lefelé valahogy nem megy, így inkább tökéletesre fejlesztettem az esési technikámat. Egyébként tényleg totál sajnálom, hogy a tanításaimat nem jegyzi le senki. Ezek, akikkel élek, nem értenek abból semmit, amit mondani próbálok, pedig elég erőteljes hangot is ki tudok adni, de semmi… Sőt, úgy vettem észre, hogy sokkal inkább mérgesek, amikor már kiabálni próbálok, a fene se érti, miért. Egyébként most legújabban a harapással próbálkozom: a fogaimmal belevésni a gondolataim a bőrükbe, de már az első betűnél elkapják a kezüket, és inkább adnak valamit enni. Pedig felfoghatnák már végre, hogy nem kell nekem a szőlőjük, se a salátájuk. Ellennék csak uborkán meg kukoricapelyhen, de mindig jönnek ezzel a változatosan kell étkezni dumával. Hol zöldség, hol gyümölcs, meg mindenféle magvak… Annyira nehéz, komolyan, oké, hogy már a 21. században élünk, de ha valaki végre megértené, amit mondani akarok, biztosan kutathatnék, sőt egyetemi professzor is lehetnék.

A baj csak az, hogy jelenleg nem vagyok több, mint 57 gramm. A nevem Duns Scotus, és jelen állás szerint egy hörcsög vagyok, egy skolasztikus filozófus hörcsög. Bár a teljes nevem szinte sose mondják ki: csak Dunszi, Dunszesz, Dunszóka, így hívnak, lehet, mégiscsak sejtik, mi forog a kis fejemben. Lehet, hogy nem is olyan hülyék ezek.

Duns Scotus gondolatait lejegyezte: Szászi Fanni

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/10. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?