Ilyen arányban osztanák el egymás között a minisztériumokat

Igor Matovič
Pozsony |

A kormányzati posztokat 8:3:2:2 arányban osztanák el. Nyolc az OĽaNO-é, három a Sme rodináé, kettő az SaS-é és kettő a Za ľudíé lenne. Erről a pártok vezetői beszéltek a kormányalakítási egyeztetések után.

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője megismételte, hogy alkotmányos többséggel bíró kormányt akar. Már találkozott mindhárom potenciális koalíciós partnerrel, Boris Kollárral, Richard Sulíkkal és Andrej Kiskával. A pártok vezetői Kedden Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel tárgyaltak, aki Igor Matovičnak adhat kormányalakítási megbízást. Kollár kivételével senki sem mondta el nyíltan a sajtónak, mely posztokra tart igényt.

A Sme rodina és a SaS már megerősítette, hogy tagja lesz a kormánynak. Csütörtökön (március 5.) a Za ľudí elnökségi ülést tart, ahol a tagság felhatalmazza Andrej Kiskát a koalíciós tárgyalásokra. Kiska is azt mondta, pártja kész segíteni egy erős és stabil kormány létrehozásában, de az az elvárása, hogy a kabinetnek erős szakmai és erkölcsi mandátuma legyen. Nem tagadta, hogy jobban örült volna egy Kollár nélküli kormánynak, de hozzátette, ebben Matovič dönt.

Kapcsolódó cikkünk

Boris Kollár azt üzente Kiskának, hogy neki és kollégáinak van erkölcsi hitelük. Elárulta azt is, mely posztok iránt érdeklődik a Sme rodina. A védelmi minisztérium élén Milan Krajniakot, a közlekedésién pedig Štefan Holýt szeretné látni, és igényt tart a beruházásokért és digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra is. Azt nem árulta el, kit képzel el a miniszterelnök-helyettesi poszton. Ugyanakkor megerősítette, hogy érdekli a parlament elnöki posztja. Kitart a bérlakásépítés terve mellett, és azt mondta, meggyőződése, hogy ez Szlovákiában megvalósítható.

Richard Sulík vitatja ezt, szerinte nincs kapacitás 25 ezer bérlakás felépítésére. Azt állítja, nincs hol és nincs miből felépíteni ezeket a lakásokat. Kijelentette, hogy a SaS része akar lenni az új kormánynak, és nyitott minden konstellációra. A gazdasági tárcára tart igényt. A párt azt is tiszteletben tartja, ha Boris Kollár akar a parlament elnöke lenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?