Nagyszombatban sem ütötte még fel a fejét a koronavírus

koronavírus
Nagyszombat |

Kedden ismertté váltak azoknak a teszteknek az eredményei, melyeket a Nagyszombati Egyetemi Kórház öt páciensétől vett mintákon végeztek el, koronavírus-fertőzés gyanúja miatt. A gyanú egyik esetben sem igazolódott be, a tesztek eredménye negatív – tájékoztatott Katarína Tittelová, a kórház szóvivője.

Korábban hét további páciens esetében merült fel a koronavírus-fertőzés gyanúja a nagyszombati kórházban, a tesztek minden esetben negatív eredménnyel zárultak.

A megyében a nagyszombati kórház az egyedüli, amely rendelkezik a megfelelő felszerelésekkel azoknak a pácienseknek a kezeléséhez, akiket koronavírus-fertőzés gyanújával hoznak be. Viliam Vadrna kórházigazgató elmondta: a kórház részét képezi egy teljesen elszigetelt, fertőző betegségekre szakosodott klinika, 11 egymástól elszigetelt szobával.

„Szükség esetén negyven ágyra emelhető a klinika befogadóképessége. A kórház rendelkezik a megfelelő számú védőfelszereléssel, ruházattal, légzőkészülékkel és fertőtlenítővel is” – tette hozzá az igazgató.

Az új koronavírus akut légúti megbetegedést okoz, melynek tünetei a megfázáséhoz vagy az influenzáéhoz hasonlóak: magas láz, köhögés, nátha, izom- és ízületi fájdalom, nehéz légzés. A komplexebb vizsgálat, melynek része a röntgenfelvétel készítése is, tüdőgyulladást is kimutathat. Az új típusú koronavírus esetében 2–14 nap a lappangási idő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?