Csökkenteni a növényvédő szerek alkalmazását

permet

Az Európai Parlament (EP) a peszticidek uniós használatának felülvizsgálatát sürgeti, és szorgalmazza a növényvédő szerek csökkentését. Egy éve annak – egészen pontosan 2019. február 12-én – ,hogy az EP megszavazta azt a jelentést, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a növényvédő szerek ellenőrzésének alternatív módszereire.

„Az Európai Bizottság (EB) az Európai Parlamenttel együttesen mind hatékonyabban azon dolgozik, hogy átláthatóbban feltérképezzék a növényvédő szerek piaci értékesítési formáit. Az EP már korábban létrehozta a peszticidekkel kapcsolatos eljárásért felelős különbizottságot (PEST), hogy átvizsgálja a peszticidek uniós engedélyezési eljárását” – mondta lapunknak Martina Štefániková, a Szlovák Köztársaság EB-képviseletének sajtóosztályáról. A növényvédő szerek szigorított alkalmazásával kapcsolatban leszögezte, hogy konkrétan a klórpirifosz és annak etil-, valamint metilformáiról, továbbá a tiaklopridről van szó, melyeket az európai politikusok nem hagytak jóvá további alkalmazásra. „Alapos szakmai megbeszéléseket követően az európai uniós politikusok arra a megállapításra jutottak, hogy a klórpirifosz, illetve annak etil- és metilformái igencsak káros hatással vannak az emberi egészségre. A szakemberek csoportja nyomatékosította, hogy az említett anyagok mindenekelőtt a gyermekek idegrendszerét veszélyeztetik. A klórpirifosz egy nagyon veszélyes rovarirtó szer, amely – amennyiben terhes nők szervezetébe jut – agykárosodást idézhet elő a gyermeknél. A tudósok azt is hangsúlyozták, hogy a klórpirifoszt, valamint annak metilformáit a reprodukcióra káros anyagként lenne szükséges jegyezni” – részletezte Štefániková. Az uniós tagállamoknak ez év február 16-ig kellett végrehajtaniuk az említett peszticidek autorizálását.

A szakértők komoly veszélyt észleltek a Tiaklopride esetében is. A neonikotinoidok csoportjába tartozó vegyszer például a méheken kívül az emberi egészségre is komoly veszélyt jelent, és igencsak magas koncentrációban jelen van a talajvízben. A vizsgálatok szerint a vegyület gyengíti a beporzók immunrendszerét és csökkenti a szaporodási képességeiket. Nem tartják kizártnak, hogy a jelzett szer rákkeltő hatású. „Az uniós tagállamoknak ez év augusztus 3-ig kell végrehajtaniuk a tiakloprid hatóanyagot tartalmazó szerek autorizálását” – erősítette meg Štefániková.

(sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?