A magyar pártoknál is hullanak a fejek a választás után 

Amikor még volt remény a megállapodásra, egy asztalnál a Híd és az Összefogás delegációja ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A parlamenti választás a szlovákiai magyar pártok körében is földindulást okozott. Az MKP ma este tartja elnökségi ülését, a párt néhány vezetője már korábban jelezte, távozna tisztségéből. Az MKÖ választási párt elnöksége pedig már ma délután bejelentette lemondását. A Híd távozó elnöke, Bugár Béla utódját még nem találták meg. 

Ma este ülésezik az MKP elnöksége. A párt Országos Tanácsának elnöke, Őry Péter még a szombat esti eredményvárón bejelentette, lemond a tisztségéről. Őry szerint a teljes vezetés így tesz. 

Berényi József az MKP elnökségi tagja lapunknak ma délután elmondta, az előző parlamenti választások három precedenst is szolgáltatnak arra, hogy miként járhat el a párt elnöksége egy olyan esetben, ha nem siketül a parlamentbe jutniuk. 2010-es választási kudarc után lemondott az egész elnökség és egy ügyvivő csoport vezette a pártot a tisztújításig. 2012-ben az MKP választási eredménye szintén a parlamenti küszöb alatt maradt. Ekkor Berényi pártelnökként bizalmi szavazást kért a személyére nézve az elnökségtől. A titkos voksolás során a testület bizalmat szavazott neki. Ettől függetlenül a párt struktúráiban beindult a tisztújítás folyamata. 2016-os, az MKP számára sikertelen parlamenti választás után pedig Berényi lemondott, ami után átmenetileg az Országos Tanács elnöke vezette a pártot. "Én az elnökségnek azt javaslom, hogy ebből a három lehetőségből válasszuk ki valamelyiket" - tette hozzá. 

Berényi szerint a hétvégi parlamenti választás azt mutatja, hogy az etnikai politizálás létjogosultsága kérdőjeleződik meg. "Nagyon komoly válságba került a felvidéki magyarság" - mondta ezzel kapcsolatban. "Erre kell megtalálni a válaszokat, minden más csak szerkezeti kérdés" - mondta arra válaszolva, hogy az MKP önállóan, vagy az MKÖ kötelékében folytatja-e a munkáját. "A vegyes politizálás pedig teljesen csődöt mondott" - tette hozzá Berényi a Hídra utalva. 

A magyar politikai szubjektumok jövőjére vonatkozóan egyelőre még sok a nyitott kérdés. A választási éjszaka Bugár telefonon beszélt Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével, akit tárgyalni hívott. Menyhárt azonban az összes magyar politikai szubjektumot magában foglaló ötpárti tárgyalást tud elképzelni. Az MKP elnöke a Pátria rádió műsorában arról beszélt, egy ilyen formátumban szívesen egyeztetnek a Híddal is. Berényi az ötpárti tárgyalások lehetőségét jó ötletnek tartja, de csak akkor, ha már az egyes feleknél megtörtént a tisztújítás. "Most, közvetlenül a választás utáni időszakban ennek semmi értelmét nem látom" - tette hozzá. Az MKP esetében hónapokig tarthat az új vezetés megválasztása. 

Az Összefogás ma délután közleményben jelentette be, hogy a formáció elnöke, Mózes Szabolcs és teljes vezetősége benyújtja a lemondását. Mózes lapunknak elmondta, szerdán tartanak egy elnökségi ülést, ahol megteszik az ehhez szükséges formális lépéseket. "A nem győztes választás okán a politikai kultúra jegyében az Összefogás elnöke és vezetősége benyújtja lemondását, a mozgalom pedig alapszabálya értelmében a lehető legrövidebb időn belül tisztújító és irányadó közgyűlést tart" - olvasható a formáció közleményében. Mózes szerint a közgyűlésre a hétvégén kerülhet sor. Az Összefogás adta a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) nevű választási párt formális kereteit. A parlamenti választáson MKÖ listáján a saját jelöltjein kívül elindultak az MKP és a Magyar Fórum politikusai is. 

A Híd elnöke, Bugár Béla már vasárnap arról beszélt, távozik pártja éléről. A napokban ül össze a Híd elnöksége, a pártvezető ott adja majd be lemondását. A Híd alelnöke, Ravasz Ábel lapunknak azt nyilatkozta, egyelőre nem releváns kérdés, hogy ki jelölteti magát a pártelnöki posztra. "Egyelőre az a legfontosabb, hogy bebiztosítsuk a Híd jövőjét, ehhez kell megtalálni a megfelelő személyi megoldásokat" - nyilatkozta Ravasz. Az új elnököt a párt közgyűlésén választják majd meg. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?