Cukorbetegség és túlsúly, a halálos kombináció

Ez a két diagnózis krónikus, megelőzhető és a leggyakrabban előforduló anyagcserebetegség. Napjainkban már elérte a globális járvány, a pandémia méreteit. Már rég nem igaz, hogy csak a felnőttek betegsége, ugyanis éppúgy sújtja a gyerekeket és a serdülőket.

Olyan korban élünk, amikor – ha nem vigyázunk – könnyen felszedünk néhány kilót, és a normális testsúly megőrzése a legtöbb embernél egyre nehezebb. Az európai országok többségében a lakosság 50 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ami a második típusú cukorbetegség 80 százalékáért felelős.

A két betegség között szoros az összefüggés, ami nemcsak egészségi, hanem szociális és gazdasági problémát is jelent. Ám nem csak cukorbetegségre számíthat az, akinek a testtömegindexe 30 körül mozog. A túlsúly nem kis mértékben játszik szerepet a krónikus szív- és érrendszeri, a daganatos és néhány neurodegeneratív betegség kialakulásában is. Ha a testsúlyunk 5-10 százalékától sikerül megszabadulnunk, lényegesen kisebb az esélye annak, hogy cukor-, szív- és érrendszeri betegséget kapunk.

Komplex megoldás kell

A két betegség kezelése nem egyetlen rendelő feladata, több szakorvos közreműködését – a diabetológusét, az obezitológusét, a kardiológusét, az angiológusét, a pszichológusét, a sebészét – igényli. A komplex kezelés elválaszthatatlan része a diéta, a mozgás, az új életmódbeli szokások kialakítása, a hatékony gyógyszeres kezelés (jelenleg egy „fogyasztó” készítmény van forgalomban) és a sebészi kezelés (bariátriai sebészet). „A túlsúly hatékony kezelésének négy alapelve van: a probléma komplex kezelése, az interdiszciplináris megközelítés, az elérhető célok meghatározása és a sokáig alkalmazható szokások kialakítása” – jegyezte meg Ľubomíra Fábryová, az anyagcserebetegségek szakembere, a Szlovák Obezotológiai Szövetség elnöke.

Érdekes

A számok tükrében

Diabetes mellitusban évente 4,6 millió ember hal meg, s Európában a halálesetek több mint a feléért a szív- és érrendszeri betegségek a felelősek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a túlsúly és az elhízottság a krónikus betegségek legjobban befolyásolható oka. 2012-ben Szlovákiában a felnőttek 61,8 százaléka volt túlsúlyos, ebből 23,4 százalék elhízott. 2018-ban 400 000 embert kezeltek cukorbetegséggel. Csak Európában 32 millió a betegek száma, ebből 6 millió nem is tud betegségéről. A szakemberek szerint 2030-ig 25 százalékos emelkedéssel kell számolni.
 

Gyakoriak a perifériás érbetegségek

Ha valaki cukorbetegségben szenved és elhízott, nagy a valószínűsége annak, hogy - már korai fiatalkorban - érelmeszesedés fejlődik ki nála. A túlsúlyos cukorbetegek 70 százalékának zsíranyagcsere-zavara is van (magas LDL- koleszterin- és triacilglicerolszint, valamint alacsony HDL-koleszterinszint). A zsíranyagcsere-zavar következtében nemcsak a létfontosságú erek szűkülnek le, hanem fájdalmas és veszélyes szívbetegségek – angina pectoris és infarktus – alakulnak ki. Károsodhatnak az agyba vezető erek is, s könnyen agyi érkatasztrófa alakulhat ki. Az előrehaladott érelmeszesedés az alsó végtagok ereit is beszűkíti. A perifériás artériás rendszer károsodása lerövidíti a várható élettartamot, rontja az életminőséget” – mondta Dr. Katarína Dostálová, a Szlovák Angiológiai Társaság bizottságának tagja.

A két betegség között szoros az összefüggés, ami nemcsak egészségi, hanem szociális és gazdasági problémát is jelent.

Az élet maga a változás

Az ember élete folyamán sok – pozitív és negatív – változáson megy keresztül. Azok a jó változások, amelyek gazdagítják, szebbé teszik, javítják élete minőségét. A túlsúlyos embernek rendkívül fontos, hogy ha sikerül lefogynia, hosszú ideig meg tudja őrizni csökkentett súlyát, növelni tudja erőnlétét, amivel magasabb szintre tudja emelni életstílusát. „Ahhoz, hogy a fogyási szándék sikeres legyen, az embernek erősen motiváltnak kell lennie, és jól fel kell készülnie a súlycsökkenésre. Változást egy lépéssel nem lehet elérni, csak különféle, előre megjósolható életmódbeli módosításokkal. Ha fogyni szeretnénk, kellőképpen fel kell készülni a nem könnyű és nem rövid folyamatra” – tette hozzá Dr. Peter Minárik táplálkozási szakember, a Szlovák Obezitológiai Szövetség alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?