Cristovao: győzelmet érdemeltünk volna

dac

A labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában a DAC 2:2-es döntetlent játszott az MŠK Žilina otthonában. Az első félidőben remekül fociztak a dunaszerdahelyiek, kétgólos előnyt dolgoztak ki. A második félidőben azonban feljavult a hazai csapat, és ledolgozta a hátrányát. Így mondhatni igazságos döntetlen született.

„A válogatottra eljöttetek, és szlovák zászlókat égettetek, eljön az idő, amikor széttaposunk benneteket!” Ezzel a felirattal fogadta a zsolnai B-közép a mérkőzés elején a DAC-szurkolókat. Mire a dunaszerdahelyiek hangos Ria, ria, hungáriával válaszoltak. Az ilyen kezdés után természetesen az egész meccs során ment a két tábor közti adok-kapok.

A DAC első kapuralövésére a 12. percig kellett várni, amikor Balic, Ramirez és Davis volt a labda útja, végül a hátvéd lőtt, de könnyedén védte Holec kapus. A 16. percben már vezetés szerzett a DAC. Divkovic futott el remekül a baloldalon, a lapos beadására pedig Ramirez érkezett – 0:1. Ez volt az első gólja a sárga-kékeknek a tavaszi szezonban.

A 21. percben egy veszélyes szöglettel jelentkeztek a hazaiak. A sarokrúgásról „csupán” három hazai játékos maradt le. A DAC védőit ennél a helyzetnél nem lehetett azzal vádolni, hogy szoros emberfogást játszanának. Két perccel később ismét pontrúgással jöttek a zsolnaiak, Králik fejese alig ment fölé.

A pályán is kezdett paprikássá válni a hangulat, előbb Davis végezte a pálya melletti reklámtáblán, de Královič játékvezető sípja néma maradt. Majd rögtön utána Kalmár elsőre tiszta szerelését ítélte szabálytalannak a bíró. Kalmár az egész meccsen dumált a bírónak, így csoda, hogy megúszta sárga nélkül a 90 percet.

Az első 25 percben kimondottan jól játszott a DAC, szépen járatta a labdát, Ramírez jól tartotta meg rá felívelt passzokat, és Divkovic is virgonc volt a szélen. Azonban az MŠK is kezdett éledezni, a Králik és Kurminowski fejese is ezt mutatta.

Kurminowski a 31. percben is remekül kevergetett a DAC tizenhatosában, de végül elpattant tőle a labda, az ellentámadásból pedig kontrázott a DAC. Balic ugratta ki Ramírezt, aki elhúzta Holec kapus mellett a labdát és a kapuba gurított – 0:2.

Balic Kalmárt is remekül ugratta ki, de a magyar válogatott középpályás túl fineszes megoldást választott, a labdája elzúgott a kapu előtt. Az első félidőben megérdemelten vezetett a DAC.

A második félidőt azonban álmosan kezdte a DAC, meg is lett az böjtje: az 50. percben megint Kurminowski zavarta össze a DAC védelmét, a lövését Simic még blokkolni tudta, de a kipattanó labda pontosan Filip Balaj fejére pattant, aki közelről nem hibázott – 1:2. A DAC gondjait tovább tetézte, hogy Vida Mátét sérülés miatt le kellet cserélni az 56. percben, helyére 15-ös számmal Phillips érkezett. Két perccel később pedig egyenlített a zsolnai csapat. Simic passzolt rossz helyre, amiből Kurminowski indult meg, a lövését még Jedlička nagy bravúrral védte, ám – déjà vu – a labda ismét Balaj elé pattant, aki a léc alá lőtt – 2:2.

Hélder Cristovao azonnal magához rendelte Kalmár Zsoltot és vehemensen magyarázni kezdett neki. Tény, hogy az első félidőben szép játékkal felépített két gólos előny olyan váratlanul tűnt el, mint a kísérteties Bermuda-háromszögben a repülőgépek szoktak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?