Matovič szerint nem kell várni a kormányalakítással

A rendőrség leszállt Matovičról

Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője szerint nem kell várni a kormányalakítással. A Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában viszont hangsúlyozta: a kormányt nem a sajtón keresztül akarják összeállítani. Mint elmondta, a kormányprogram részévé akarja tenni a rozhodni.to honlapon lévő internetes felmérés eredményeit is.

Mindenkinek megvan az elképzelése, és talán lesz, ahol ellentétbe ütközünk

– közölte Matovič a minisztériumok elosztásával kapcsolatos kérdésre. Egészségügyi miniszterként Marek Krajčít (OĽaNO) tudja elképzelni, és azt szeretné, ha a minisztériumokat egy független ellenőrző szerv ellenőrizné. Hozzátette: mindent meg fog tenni azért, hogy a kormány kibírja a négy évet.

Richard Sulík, az SaS elnöke úgy véli, meg fognak tudni egyezni. Szerinte akkor sem történne tragédia, ha a kormányalakítás két hónapig tartana. Sulík saját magát nem csak pénzügyminiszterként tudná elképzelni.

Boris Kollár, a Sme rodina vezetője elmondta: a közlekedésügyi miniszteri posztra Štefan Holýt tudja elképzelni, a védelmi tárcát Milan Krajniak, a földművelésügyi tárcát pedig Jaroslav Karahuta vezethetné.

Andrej Kisa, a Za ľudí párt elnöke szerint először is tárgyalóasztalhoz kell ülniük. Megjegyezte: Matovič nélküle is kormányt tud alakítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?