Nagy József: A mozgalmiság irányába kell menni

Nagy József

"Abban bízok, hogy ahogy az országos felmérések is tévedtek, úgy az exit poll is tévedni fog. Az, hogy elérjük-e az 5%-ot, még kérdés, úgy látom, hogy az OLaNO a Híd-szavazókat is megszólította. De mindenképpen egy új kezdetről beszélünk, bízom a hármas koalíció eredményezte mozgalmiságban" - mondta Nagy József, az Összefogás tagja, volt hidas EP-képviselő.

"A mozgalmiság, a nyitottság irányába kell menni. Egyenesen beszélni, nem kabinetpolitikát folytatni, de a legfontosabb, hogy ezek után egy társadalmi egyeztetésre lenne szükség, nem pedig pártok közti egyezkedésre. Azt fogom javasolni, hogy a Kerekasztal indítson egy egyeztetést, amely a választókat hozza össze. Ebben részt vehet mindenki, aki szerepet akar játszani a hazai magyar politikai közéletben" - magyarázta lapunknak Nagy, aki hozzátette, semmiképpen sem a pártpaktumban látja a jövőt.

"Nem bántam meg, hogy eljöttem a Hídból. Bekövetkezett, amit az EP-választás után megjósoltam: hogy amint lesüllyedünk 5% alá, zuhanni kezdünk, így lett. Mondtam, hogy ha nem egyezünk meg az MKP-val, 4% alá fogunk esni, és a szlovák pártok prédájává válunk. A Hídat az EP-választáskor is felülmérték, az elnökválasztás előtt is, ezzel lehetett most is számolni" - zárta Nagy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?