Paton elégedettek az eddigi részvétellel

pat választás
Pat |

Szlovákia legdélibb településén délután fél egyig a szavazásra jogosultak 23,27 %-a járult az urnák elé.

Urnanyitás óta „kiegyensúlyozott“ tempóban érkeznek a pati lakosok a Községi Hivatal üléstermében álló szavazóurnákhoz. A bizottsági tagok „elégedettek“ az eddigi részvétellel, és semmilyen problémát nem tapasztaltak.

A hivatal előtti várakozó két lakos lapunknak vegyes érzelmekről számoltak be.

„Összeugrottak, nem tudtak megegyezni“ – mondta az idős, nyugdíjas férfi az általa preferált pártokra utalva, hogy miért nem akar szavazati jogával élni. Mint mondja, utoljára 1998-ban voksolt a mečiari hatalom megdöntése miatt, ami számára „ellenszavazás” volt, azóta azonban nem látja értelmét a választásoknak. A másik, középkorú férfi épp munkából érkezett, részvételét biztosra mondja, de csak a nap végén tervezi majd a voksolás megejtését. Fő motivációja, hogy „valami magyar képviselet legyen azért a parlamentben”. Ő társával ellentétben minden választáson részt szokott venni.

Érdekesség, hogy a faluban viszonylag magas az átjelentkezéssel szavazók száma, ugyanis sokan a pati termálfürdőben töltik a hétvégét, így a Paton szavazott már észak-szlovákiai lakos is.

A faluban a parlamenti választások részvételi aránya folyamatosan csökkent az elmúlt 10 év során, azonban még legutóbb, 2016-ban is megközelítette az országos átlagot. Akkor a szavazásra jogosultak 56,02 %-a járult az urnákhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?