A magyar esélyekről

Ami felvidéki gyökerű magyarként aggodalommal tölt el, az a magyar képviselet. E vitába kívülről én nem szállnék be, de ebben az esetben valószínűleg a teljes magyar összefogást kellett volna megteremteni: akár tüzet a vízzel, kisebbségi alapon.

Ha ugyanis szeretnénk megőrizni magyarságunkat, kultúránkat, s megkapni azokat a kisebbségi jogokat, amelyeket katalánok, baszkok, dél-tiroli németek magától értetődően élveznek, akkor nincsenek kompromisszumok, nincs értelme hátrálni, akkor egyszerűen ragaszkodni kell minden körülmények között ahhoz, ami jár a sokszínű Európában. Lehet persze mindezt szelíden, kulturáltan, párbeszédre törekedve, vagy lehet harciasabban, de mindenképpen elvi alapon szükséges politizálni. Amennyiben a kisebbségi lét célja nem a lassú és folyamatos feloldódás elfogadása a többségi nemzetben, hanem identitásunk, nyelvünk minden generáción átörökítendő megőrzése. Ebben szerintem nem lehetségesek engedmények. Tessék megnézni az említett európai kisebbségek kitartását, büszkeségét, makacsságát: a katalán zászlók borította francia Perpignant, a németül beszélő Bolzanót; ez nem megy a jogainkért haverkodva, udvarolva, tűrve-barátkozva, örökké várva a dolgok jobbra fordulását. Ehhez erő kell és világos artikuláció. Határok.

Eközben persze jól kell tudni szlovákul, két kultúrában otthon lenni hozzáad az emberhez, de a többségi nemzettel élve a kényelem természetes önfeladáshoz vezet; ilyen az ember természete, ha nem edzi magát, ha nem fegyelmezett, a könnyebb ellenállás irányába halad, az pedig a feloldódás lesz. A kisebbségi életforma, az egyenrangú kisebbségi polgári lét kiharcolása energiát igényel. Az együttélés nem jelenthet eltűnést, csakis markáns önállóságot, egyenrangúságot. 
Jó ideje azt gondolom, hogy a modern tömegdemokráciában a választás nem szerelmi kérdés, az ember nem rajongása tárgyaként támogat politikusokat, inkább a „legkisebb rosszat” kell keresni, számos szempontot mérlegelve: érzelmeinket, szimpátiánkat, világnézetünket és személyes érdekeinket – meg a közérdekről vallott elképzeléseinket. Ezekből az összetevőkből hozunk egy döntést, megfontolásainkat súlyozva, mérlegre téve. Voksunk nem egy életre szól, néhány évre ad támogatást valakinek, valamilyen elképzelésnek. A felelős döntés nem házasság, tévedés joga fenntartva. 

A lényeg azonban: szavazni jobb, mint távol maradni. Kisebbségi magyarként ez duplán igaz.