A rendőrség is felkészült a szombati parlamenti választásra

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség
Pozsony |

A rendőrség bejelentette, hogy növeli a járőrök számát, akik felügyelik a parlamenti választást. A rendőrség végig terepen lesz – tájékoztatott Denisa Bárdyová rendőrségi szóvivő.

Óvintézkedéseket vezetnek be, hogy megelőzzék a rendbontásokat. „A rendőrök az előkészületeket is felügyelik, és a szavazás végéig terepen lesznek” – mondta Róbert Bozalka tábornok, az országos rendőrfőkapitány helyettese. „Ellenőrizzük a szavazóhelyiségeket is, figyelünk a közvagyonra, felügyelünk a járási és a kerületi választási bizottságok, valamint az Országos Választási és Pártfinanszírozást Ellenőrző Bizottság  székhelyét is.

Gyalogos járőrszolgálat is vigyázni fog a rendre a településeken. A bűnügyi rendőrök is a terepen lesznek, a pirotechnikusok és a rendőrség speciális egységei is készenlétben állnak.

„Minden olyan információt, amely a választás előkészítésének és lebonyolításának esetleges megzavarására, korrupcióra vagy választási csalásra utal, haladéktalanul jelenteni kell a legközelebbi rendőrőrsön vagy a 158-as telefonszámon”

– mondta Bozalka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?