NBA: felülkerekedett a Bucks a Raptorson

nba

A Keleti főcsoport második helyén álló Toronto Raptors a listavezető Milwaukee Bucks csapatát fogadta hazai pályán az NBA alapszakaszában kedd este.

Minden előrejelzés arra utalt, hogy egy szoros mérkőzésnek nézünk elébe. A két csapat ugyanis a statisztikák szerint a legstabilabb védelemmel rendelkezik az egész ligában, illetve az öt legjobban hármasozók közé tartozik. Az első félidő 52:50 volt a Toronto javára, amihez az otthoni gárda cserejátékosai is nagyban hozzájárultak. A második félidőben a vendégcsapat Milwaukee agresszívabb támadásának köszönhetően átvette a vezetést, s a harmadik negyed végére 84:71-es előnyt alakított ki magának. A Torontónak sikerült a Bucks sztárját, a tavalyi MVP Giannis Antetokounmpót viszonylag kordában tartani, hiszen csak 19 pontot szerzett (majdnem 30-at átlagol). Azonban minden erőfeszítésük sem volt elég, és végül a Milwaukee 108:97 arányban győzni tudott – ezt főleg szilárd védelmüknek köszönhették.
Ez csupán a második veresége volt a Raptorsnak az utolsó 19 meccsből, így tartják tartják magukat a Keleti főcsoport második helyén.

A Milwaukee edzője, Mike Budenholzer dicsérte az ellenfél Raptorst: „Az ilyen szoros meccsek készítenek minket igazán fel a rájátszásra.” Ez a győzelem épp azért volt létfontosságú a Bucksnak, mert tavaly a keleti döntőben pont a Raptors állította meg őket, akik így kimaradtak a nagydöntőből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?