Rengéseket mértek a Mars belsejében

Akiről krátert neveztek el a Marson

Szeizmikus aktivitást mutat a Mars belseje a rengések megfigyelése alapján, a 2018-ban landolt NASA űrszonda, az InSight első eredményei szerint.

Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, melyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, melyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják, "hogy a Mars egy szeizmikusan aktív bolygó, melynek lemezmozgásai elsősorban a Cerberus Fossae régióra jellemzőek. Ez jól passzol a régióban látható vetődésekhez" - foglalta össze Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa

"Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, melyeket a misszió tervezésekor végeztünk" - tette hozzá.

Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója - közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH).

Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, melyek aztán csak a bolygó kérgében terjedtek szét.

"A marsrengések hasonló tulajdonságúak, mint amilyeneket az Apollo-missziók korában a Holdon megfigyeltek. Tíz-húsz percig tartanak, mivel hullámaik a Mars kérgének tulajdonságai miatt erősen szétszóródnak" - mondta el Domenico Giardini, az ETH kutatója.

A szakértő feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.

A misszió SEIS nevet viselő szeizmométere még a HP3 nevű mérőműszer, az InSight robotvakondja kalapálását is rögzítette. Az IWF kutatói ennek a műszernek az adatait értékelték ki. Elemezték a mérési eredmények alapján a talajmechanikai tulajdonságokat is.

A közvetlenül a SEIS alatti talajréteg fizikai tulajdonságait sikerült meghatározni. Eszerint az InSight egy vékony, néhány méter mély homokos rétegen landolt, mely egy 20 méter átmérőjű, régi becsapódási kráter közepén található.

Az ETH kutatói szerint nagyobb mélyégben a Mars kérgének tulajdonságai a Föld kristályos szerkezetű, úgynevezett alaphegységeinek jellemzőivel egyezhetnek, de a kéreg erősen széttöredezettnek tűnik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?