FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve XXIII. / Elválasztás

bb

Nyári várakozások a kapuk előtt. Erről egy teljes cikksorozatot lehetne írni, mindegyikben benne lehetnének annak árnyalatai, hogy döglődik a határátkelő ember (homo tranzitusz) a forró aszfalton, a fullasztó kocsiban, a pöfögő buszban. A tétlenséget káros szokásokkal igyekszünk pótolni, dohányzunk és könyvet olvasunk. A veszteglés váteszeivé válunk – itt fogunk megrohadni – mondjuk.

A Klek melletti határátkelő ugyan nem tartozik a legvéresebbek közé, nem olyan hosszú a várakozási idő, hogy nekifoghatnánk lemészárolni utastársainkat. A várakozás azonban annál abszurdabb. Ugyanis mindenféle tervezett megálló nélkül néhány kilométer után újabb kapu, azaz a Neum határátkelő várjon ránk. És mindez miért? Hogy Horvátországból Horvátországba érjünk. A húsz kilométeres bosnyák kijárat a tengerhez olyan, mint egy váratlan dalmát szikla, amiben jól elbotlik az ember, mielőtt továbbhaladna.
Annak, hogy a karlócai békéből örökölt exoszmán kivájat [sic! értsd: sziklahegyek] a tengerre máig Bosznia területét képezi, valószínűleg csak a bosnyákok örülnek, s ők annál inkább. A horvátok is örököltek: az ottomán kijáratot a tengerre itt a Raguzai és a Velencei Köztársaság közti gyűlöletdiplomácia triumfusa lett – ők kérvényezték ezt ugyanis, nehogy közös határuk legyen egymással. Örökölte tehát Horvátország, a Dalmácia partvonálában lévő szakadást.

Pedig Neumban is horvátok élnek, de ami a nyári lakosságot illeti, az üdülőváros régi, szétszakadt szarajevói családokkal telik meg. Akik általában Horvátországon át, a Neretva menti gyorsforgalmi úton, Metkovićnál ki, majd Kleknél be, azaz visszalépnek országukba. Halad egy belföldi út ugyan Hutovon keresztül is, hetvenhétszer olyan kacskaringós, mint az előző, és hold- és marsbéli biblikus pusztaságokon hág keresztül. Ezen mentünk Jével, aki útközben jött rá, hogy otthon felejtette az útlevelét. Van itt már egy darab új út is, olyan dinamikával és logikával halad építése, mint erre minden. A továbbiakban marad a poroszkálás a Fiattal indiánfilmes panorámákban.

A naplementét már a neumi hétvégiház teraszáról nézzük, az öböl végén vörös homályt nyalnak a hullámok, s éppen ott a meredek parthoz közel egy vízből meredő struktúra, valamiféle acéltorony vagy konstrukció áll. Az a pelješaci híd, mondja D. kérdésemre, míg kitölti a kávét a dzsezvából. De akárhogy nézem is, az legfeljebb csak torony lehet. A pelješki most még csak épül Komarna és Duboka között. Vagy nem épül? Senki nem tudja már követni, legyint az öregasszonyok nyugalmával D. anyja, B., aki egyszer azt mondta magáról, az ő élete már rég véget ért a háborúval.

Pelješac félsziget a kettészelt Dalmácia déli feléből hetven kilométer hosszan nyúlik a tengerbe északi irányban, a boszniai és észak-dalmáciai partvonal mellett. Ha a horvát partról át lehetne hidalni a horvát félszigetet, a híd egyesíthetné Horvátország részeit, zökkenőmentes lenne a Splitet és Dubrovnikot összekötő út és Korcsula szigete is elérhetőbb lenne, amelyet később szintén át lehetne hidalni a félszigetről. A félsziget „nyakánál”, a Ston városa melletti természetes földhídon vezetne át az út a partvonalra Dubrovnik felé. Éppen a hatalmas fal és erődrendszeren át (mellett? alatt?), amely a félelem és ellenségesség legmonumentálisabb építménye a történelemben a kínai nagy fal után.

A híd ötlete már a háború után felmerült. Boszniának persze nem tetszett, hogy kijáratát a tengerre ki akarják vonni a forgalomból, a vendéglátók és a kiskeresekedők is jövedelemtől esnének el – Boszniában ugyanis minden olcsóbb, mint Horvátországban, ezt a társadalom ügyes fogyasztói mind tudják. B. a fejét fogja. Lehetetlen áthidalni, mondja D., nem is a távolság miatt, hanem mert nem lehet neki talapzatot építeni. Elnézem B. válla felett az öböl végét, a meredeken a tengerbe merülő sziklás-hegyes partot, amely a mélyben is nyilván hasonlóan meredek. Odalenn mocsaras a talaj, folytatja D. a Neretva hordaléka ugyanis erre áramol. Mióta világ a világ, teszi hozzá B.  

A hídépítés súlyosságára nézve a horvátok számára költségkímélőbbnek tűnt, ha megegyezik a két fél. A horvátok olyan korridort szerettek volna Neumnál, ahol határellenőrzés nélkül haladhatnának át a horvát rendszámú autók – az utasszállítást és a kereskedelmet nem engedélyeznék. Bosznia viszont a horvát Ploče kikötőjére, és a Metkovićból odáig vezető vasút használatára tartott igényt (mindkettő a 30-as évek régi Jugoszláviájában épült). A Neumi Egyezményt 1998-ban aláírták, ratifikálására máig nem került sor. Alkalmazására sem, noha megépült a korridor, és a helyi forgalmat a két határátkelőn gyakran ellenőrzés nélkül bonyolítják. Azaz, minden megy a maga „balkáni” rejtekútjain. A megoldatlanság pedig csak a szelet adta a hídépítés szándékának vitorlájába.
Melynek terve 2000-ben bekerült a rendezési tervbe, végül 2007-ben megkezdődött az építkezés. Aztán jött a gazdasági válság és az egyre lomhábban haladó munkát 2010-ben beszüntették. Miután Horvátország belépett az unióba, a kérdés még égetőbb lett, legalábbis a Schengenhez való nem épp zökkenőmentes csatlakozás szempontjából. A közbeszerzést a kínaiak nyerték meg, az unió pedig a híd tetemes költségének 85%-át biztosítja. Amelyek tovább növekedtek azzal, hogy a Neumra hivatkozó boszniai követelésnek (ez az ország egyetlen, a Földközi-tenger nemzetközi vizeire vezető kikötője) eleget tettek. A híd magasságát megemelték, pillérei közti távot kiszélesítették.  

A kínai mérnökök és munkások 2017-ben munkához láttak. A bruttó 526 milliós, 285 méter hosszú kábelhíd teste 55 méterrel a tenger fölött lebeg majd. Hat betonpillérje a 128 méteres magasságot is eléri, legalábbis a felszíntől számítva. A tengerfenéktől számítva viszont némelyikük a Duslo kéményének magasságáig érne fel (240 m).  

A hidak könyvében elég példát találhatunk a hídépítést kísérő szkepszisnek: nem épül meg, túl merész, túl messzi, túl magas, túl mély stb. De a kínaiak már a fal építésénél sem ismertek lehetetlent. A nyakasság errefelé történelmi hagyomány. A híd pillérei már a tengerfenék sziklájába fúrva elérték a felszínt, azt mondják két év múlva elkészül a híd.

Főztem még egyet, lép a teraszra D. újabb gőzölgő dzsezvával. Elsötétült az alkonypír B. válla fölött, a tengerből meredő távoli tornyon kigyúltak a fények. Dolgoznak a kínaiak. Ha megépül a híd, egy furcsa paradoxonnak lesz hatalmas jele: úgy egyesít, hogy elválaszt. A hidak Antikrisztusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?