Pellegrini köszönetet mondott a hatóságoknak a Kuciak-gyilkosság felderítéséért

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök köszönetet mondott a rendőrségnek és az ügyészeknek azért, hogy „a gyilkosok és azok, akik a gyilkosságot megrendelhették, ma bíróság előtt állnak”. Ezt Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának második évfordulóján mondta a kormányfő. Hozzátette, sajnálja, hogy ebből a tragédiából egyesek politikai ügyet csinálnak.

„Sajnálom ezt a két fiatal emberéletét, csakúgy, mint minden életet, amelynek erőszakkal vetettek véget” – mondta Pellegrini, és hozzátette, miniszterelnöki kinevezése után az volt az első dolga, hogy azon dolgozzon, megtalálják, és bíróság elé állítsák a felelősöket.

Pellegrini azt mondta, visszautasítja a társadalom további megosztását. „Csak a gyilkosok szigorú megbüntetése és a teljes igazság feltárása után békélhetnek meg az emberek" – mondta, és hozzátette, hiszi, hogy nem lesz több ilyen gyalázatos tett Szlovákiában.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke szerint fontos mindent megtenni, hogy elítéljék azokat, akik a gyilkosságot előkészítették és elkövették. Ugyanakkor úgy gondolja, az ügyet elkezdték kihasználni.

„Szeretném, ha ezen a napon nem engednénk az emócióknak és nem engednénk, hogy egyesek kihasználhassák ezt az ügyet. Mindent meg kell tennünk, hogy a bűnüldöző hatóságok befejezhessék a munkájukat, és elítéljék azokat, akik megszervezték és elkövetették ezt a szörnyű bűncselekményt” – mondta.

Az újságíró és menyasszonya meggyilkolásával összefüggésben Bugár Béla, a Híd elnöke hangsúlyozta, ha a Híd két évvel ezelőtt kilépett volna a kormányból, nem biztos, hogy az megváltozott volna. Azt mondta, az SNS és a Smer koalíció az ĽSNS támogatásával tovább működhetett volna. Megjegyezte, számukra az volt az elsődleges, hogy felderítsék a kettős gyilkosságot. Emlékeztetett az országos rendőrfőkapitány leváltására is, amire a kormányban történt változás után került sor. Hozzátette, Híd kezdettől fogva hozzájárult ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás megtisztuljon.

„Azt hiszem, részünk volt abban, hogy ma már tudjuk, ki követte el a gyilkosságot, kinek a megrendelésére, és remélem, a bíróságtól rövid idő alatt megkapják, amit megérdemelnek”

– mondta.

Robert Fico, a Smer elnöke szerint a gyilkosságot „durván” kihasználták politikai célokra. Azt is megjegyezte, a kormánykoalíció 2018-ban több döntésével is a magas szintű politikai kultúráról tett tanúbizonyságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?