Teher nélküli tavasz Csallóközaranyoson

Csallóközaranyos |

„Igaz, hogy ez az őszi szezon sokkal, sokkal jobban sikerült, mint ahogy vártuk, és a 3. helyen végeztünk a táblázaton, de úgy gondoltuk, a lányoknak még jobban össze kell szokni, ezért kezdtük korán a felkészülést – mondta Pint János a női I. ligában szereplő csallóközaranyosiak klubelnöke. – Egy tornán vettünk részt, a Csallóközaranyos kupa 2020-on, ahol az elsők lettünk.” 

A hazai csapat mellett még a VKLSE Győr, a Mosonszolnok és a nyárasdi csapat vett részt. Pénteken vált véglegessé, hogy a MOL Ligában szereplő DAC csapatából féléves vendégjátékra érkezik Józan Réka a csallóközaranyosiakhoz. Ketten távoztak a csapatból télen: Mészáros Réka visszatért a DAC-hoz, a rutinos Olajos Viktória anyai örömök elé néz. A tavaszi szezonban sérült Androvics Dóra már teljes értékű munkát végez, Kasznár Marianna azonban továbbra is sérült. „A célunk nem változott, a táblázat első felében, az első hat csapatban végezni. Nem szabad túlértékelni a 3. helyet, tisztában vagyunk vele, hogy a lányok erőn felül teljesítettek, innen már teher nélkül tudjuk ezt a szezont lejátszani” – mondta Pint. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?