Donald Trump a demokrata elnökjelölt-aspiránsokon élcelődik

demokrata jelöltek

Donald Trump amerikai elnök leginkább a demokrata elnökjelölt-aspiránsokon élcelődött csütörtök esti kampányrendezvényén Colorado Springsben.

Az elnököt óriási tömeg fogadta, beszédét többször tapssal és éljenzéssel szakították félbe. Trump kitért ugyan kormányzata teljesítményére is, de főként demokrata párti vetélytársait bírálta. Éles kritikát fogalmazott meg a demokraták elnökjelöltségére pályázó hat politikus szerda este Nevadában rendezett országos tévévitájáról, illetve a politikusokról.

"Nem tudom, nézte-e valaki az előző esti vitát? Tudják, Mini Mike nem szerepelt jól" - mondta Trump Michael Bloombergről, akit apró termete miatt következetesen így nevez. Trump azt hangoztatta, hogy Bloomberg "bolondot csinált magából, bedugult".

Felidézte Amy Klobuchar minnesotai szenátor és Pete Buttigieg indianai volt polgármester szerdai vitájának egy epizódját, amikor Buttigieg emlékeztette Klobuchart, hogy egy interjúban nem tudta megnevezni Mexikó elnökét, mire a politikusnő ingerülten visszavágott: "szóval, azt akarja mondani, hogy buta vagyok?" Trump ezt úgy kommentálta, hogy Klobuchar is "bedugult". Majd hozzátette, hogy szerinte Klobuchar kampányának ezzel vége.

Az amerikai elnök - aki szereti dicsérni magát - csütörtök este azt fejtegette: 2016-ban azért is választották meg, mert "a vitákon, Mini Mike-kal ellentétben, tudtam válaszolni a kérdésekre".

A mintegy egyórás beszédben Trump ismét ostorozta a sajtót, amely szerinte tisztességtelen, mert nem számol be a kormányzat eredményeiről. "De úgyis mi fogunk nyerni" - utalt a novemberi választásokra.

Beszédének váratlan fordulataként az elnök kitért a hollywoodi Oscar-díjas dél-koreai filmre, az Élősködőkre is. "Elég gondunk van Dél-Koreával a kereskedelem miatt. A tetejében még az év legjobb mozijának járó díjat is nekik adjuk? Ez jó volt? Nem is tudom" - mondta.

A rendezvényen Trump Cory Gardner coloradói republikánus szenátor újraválasztása mellett is kampányolt.

A coloradói az utolsó volt Trump négy államot - előzőleg Kaliforniát, Arizonát és Nevadát - érintő kampányában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?