Az ellenzéki képviselők nem szavaznak a gyorsított eljárásról

Az ellenzéki képviselők nem szavaznak a gyorsított eljárásról
Pozsony |

Az ellenzéki képviselők, beleértve a függetleneket, az SaS, a Za ľudí, a KDH és a PS/Spolu tagjait, nem vesznek részt a gyorsított eljárás elfogadásáról szóló parlamenti szavazáson. Ezt közös sajtótájékoztatójukon jelentették be a pártok képviselői. A parlamentnek külön kell szavaznia arról, hogy a rendkívüli ülésre beterjesztett javaslatokról gyorsított eljárásban tárgyaljanak.

Miroslav Beblavý (független, PS/Spolu) szerint így akarják elérni, hogy a választók világosan lássák, ki működik együtt a kormánykoalícióval és ki nem. Hozzátette, hogy Igor Matovičcsal, az OľaNO elnökével is egyeztettek, de azt nem mondta meg, csatlakozik-e hozzájuk. Felszólították Boris Kollárt, a Sme rodina elnökét is, hogy pártja képviselői ne vegyenek részt ezen a szavazáson.

Eduard Heger, az OĽaNO képviselői csoportjának elnöke azt mondta az nem vesznek rész az első szavazáson, vagyis a gyorsított jogalkotási eljárásról szóló felhívását sem támogatják.

Beblavý szerint van esély rá, hogy a parlament nem tudja elfogadni a javaslatot, mivel a Híd is jelezte, hogy nem támogatja.

Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke hozzáfűzte, további biztosítékot jelent Zuzana Čaputová államfő, aki megvétózhatja a törvényt, a következő szint pedig az Alkotmánybíróság.

A rendkívüli ülés kedden kezdődött, de az ellenzéki képviselők obstrukciója miatt meg kellett szakítani. A programpontok között a családi pótlék emelése, a 13. nyugdíj bevezetése, az autópályadíj eltörlése és az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatos határozat elfogadása szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?