Másodfokon enyhébb ítélet Érsekújvár volt vezetésének

Gejza Pischinger volt polgármester és Ágh Péter volt hivatalvezető
Érsekújvár |

Nem sértett törvényt a város korábbi vezetése, amikor távozása előtt jutalmakat fizetett ki a városháza alkalmazottainak. Ami törvénybe ütköző volt, hogy erre nem volt megfelelő kerete a város vezetésének, és emiatt a költségvetés tőke jellegű kiadásaira szánt összegből utalták át a szükséges összeg nagy részét.

Hűtlen vagyonkezelés

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárás Gejza Pischinger, Érsekújvár volt polgármestere és Ágh Péter hivatalvezető ellen, akiket tavaly májusban első fokon öt év szabadságvesztésre ítéltek.

Az Érsekújvári Járásbíróság bűnösnek találta őket. Lenka Kiradžiev, az Érsekújvári Járásbíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a járásbíróság megállapította a vádlottak bűnösségét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett hűtlen kezelés ügyében. A megállapított kárösszeg mintegy 183 ezer euróra rúgott. A járásbíróság elsőfokú döntése nem lett jogerős, mert mindkét fél azonnal fellebbezett. A 2014 óta húzódó városházi ügy végére ezen a héten kedden a Nyitrai Kerületi Bíróságon tettek pontot. A kerületi bíróság három év feltételes szabadságvesztésre enyhítette a korábbi elsőfokú döntést mindkét érintett esetében, probációs felügyelettel. Együttesen 100 ezer eurót kell visszafizetniük a városkasszába. Sem a volt polgármester, sem a hivatalvezető nem végezhet a következő négy évben olyan köztisztviselői munkát, amely költségvetési gazdálkodással kapcsolatos.

Három ciklus

Gejza Pischinger három választási cikluson át irányította a várost, majd 2014-ben Klein Ottokár lett az új polgármester. A pert a város új vezetése indította az elődje, valamint a volt hivatalvezető ellen, akik távozásuk előtt több mint 150 ezer euró jutalmat osztottak szét a városháza alkalmazottai között. A rendkívüli prémium azonban a város költségvetésében nem volt betervezve, keret sem volt rá, így az önkormányzat 37 ezer eurós veszteséggel zárta az évet. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere az első bírósági döntéskor elmondta, komoly anyagi veszteség érte Érsekújvár önkormányzatát, ezért szeretné, ha mihamarabb visszakapnák a pénzt. Kifizethetnének belőle néhány korábbi tartozást, vagy a lakosok megelégedésére további fejlesztésekre fordítanák a jelentős összeget.

Korábbi beszélgetés

Sem Gejza Pischinger, sem Ágh Péter nem vettek részt a legutóbbi nyitrai tárgyaláson, csak a jogi képviselőik. Az elsőfokú döntést követően azonban beleegyeztek abba, hogy találkozzunk Érsekújvárban. „Polgármesteri időszakom tizenkét évében minden idők legnagyobb transzformációján ment át a városi hivatal, amihez avatott szakemberekre volt szükség a városházán. Az átruházott hatásköröket biztosítani kellett, építészeti és iskolaügyi hivatalt alapítottunk, eközben bevezették az eurót és az önkormányzat benyújtotta az első pályázatokat. Amikor lejárt az utolsó választási időszakom, úgy döntöttem, megjutalmazom a kollégákat, akik oroszlánrészt vállaltak a közös munkában. Akadtak alkalmazottak, akik csaknem két évtizede dolgoztak a városházán” – mondta Gejza Pischinger. Ágh Péter elmondta, hogy a bíróság első illetve másodfokon is felmentette a jutalmat átvett volt alkalmazottakat azzal az indoklással, hogy jóhiszeműen vették át a pénzt. Gejza Pischinger és Ágh Péter elmondták, szakértőkkel egyeztették a jutalmak odaítélését, akik mindent rendben találtak.

Főellenőri jelentés

A város új vezetése Štefan Rovňaník főellenőrt bízta meg azzal, nézzen utána a kifizetett jutalmaknak, a különféle pénzügyi tranzakcióknak, és készítsen erről jelentést a testületnek. „A városházáról távozó dolgozók között volt, aki 6600, de akadt olyan is, aki 20 ezer eurós jutalmat kapott. A város akkori költségvetésében nem volt olyan tétel, amelyből a rendkívüli jutalmakat kifizették volna, és ilyen javaslatot sem terjesztett be a város akkori vezetése a képviselő-testület elé” – állt Rovňaník jelentésében, aki szintén a költségvetésbeli tételek átcsoportosításában látta a problémát.

Megkértük a városi hivatalt, foglaljon állást a másodfokú bírósági döntés kapcsán, ám mindeddig nem érkezett válasz. A napokban ül össze idén első alkalommal a képviselő-testület, valószínűleg szó lesz majd arról, hogy konkrétan milyen célra szánják majd a városkasszába visszakerülő összeget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?