Ankét: Ezért menjünk szavazni!

anket

Lehet vitatkozni arról, ki vagy mi segít, illetve használ nekünk a soron következő parlamenti választáson, az viszont biztosra vehető, hogy az alacsony részvétel semmiképp

Szlovákiában az utóbbi választások alkalmával a déli járásokban a szavazókedv jóval alacsonyabb volt, mint az országos átlag. Hogy mi mindenért érdemes szavazni menni február 29-én, arról jó néhány érvet hallhattunk az elmúlt időszakban. Mi most még megkérdeztünk néhány olyan személyt, akiknek igazán adunk a véleményére. Tegyen így ön is!

Érdekes
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Alkotmányjogász, volt alkotmánybíró, a Bírói Tanács tagja

Életünket alapvetően befolyásolják a választások. A választásban való részvétellel az állampolgár hatalmat gyakorol. A szavazó valójában megbízólevelet dob az urnába, meghatalmaz személyeket, pártot, hogy képviseljék, gyakorolják átruházott hatalmát. Ha elmegyünk választani, és felelős, megfontolt döntést hozunk, aktívan hozzájárulunk ahhoz, hogy a következő négy évben politikusaink a mi érdekünkben, nem pedig érdekeink ellen gyakorolják a kölcsönzött hatalmat.

Érdekes
Grendel Ágota

Grendel Ágota

Az Új Szó szerkesztője, korábbi főszerkesztője

Aki az előző, harmincegy éve elmúlt rendszerben már járt választani, az tudja igazán megbecsülni a szabad választást. Hogy él-e vele, vagy behódol a reklámoknak, nem néz utána, mit ígér és mit teljesít valamelyik, bármelyik általa kiválasztott párt, az már az ő lelkiismeretének dolga. De aztán ne szidja a kormányt, a rendszert, de még az ellenzéket se, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzeli. Ötmillió embernek nem lehet eleget tenni, de ha a választók legalább ötven százaléka a szabadságra, a demokráciára, a korrupció ellen, a kormány és a maffia összefonódása ellen, a sajtó szabadsága mellett szavaz, hogy csak néhányat emeljek ki a jelentősebb dolgok közül, akkor a hazug, tróger, csaló, gyilkos banda eltűnik, vagy legalább ellenzékbe kerül, és négy év alatt sok mindent meg lehet tenni azért, hogy többé ne bukkanjanak fel a minisztériumokban, még aktakukacként se. A fiatalok, vagy mondjuk, fiatalabbak pedig, közéjük számítva az ötvenen felülieket, akiknek megadatott, hogy szabad akaratukból válasszanak, egyfolytában, harminc éve, tiszta fejjel, józan ésszel nézzék végig a listákat, társítsák a nevekhez a jellemeket, úgy karikázzanak, hogy ne szégyelljenek utána tükörbe nézni.

Érdekes
Szalay Zoltán

Szalay Zoltán

író, jogász, publicista, az Új Szó volt főszerkesztője

Soha nem voltam még annyira motivált választó, mint idén. Itt a ragyogó alkalom tisztelettel adózni Ján Kuciak és Martina Kušnírová emléke előtt, akik azért haltak meg, mert hagytuk az államot szétrohadni. És jöhet még ennél is rosszabb. Ha kizárjuk a fasisztákat, a maffiózókat és azokat, akik hazai és/vagy külföldi fasisztákkal, maffiózókkal, rasszistákkal, uszítókkal barátkoznak, akkor a választék is egészen letisztul. Jó lenne, ha minél többen lennénk szolidáris, következetes, racionális, józan választók.

Érdekes
marosz Diána

Marosz Diána

fordító, karnagy, publicista

Nálunk a családban mindenki figyelemmel követi a politikát. Amikor utazunk, már az ötéves is kommentálja az óriásplakátokat. – Jaaaj, már megint ez a Kotleba! Ő rossz, ugye? Na, itt meg a Danko! Folyton őt kell nézni! A tizenkét éves a minap saját indíttatásból anonim kérdőívet adott körbe az osztályában: kinek a szülei melyik pártra fognak szavazni. A tizenöt éves naponta olvas újságot. Biztos vagyok benne, hogy ha elérik a felnőttkort, mindhárom gyerekem öntudatos választópolgár lesz. Mert igenis rajtunk is múlik! A magunk kicsijével hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy az országnak normális kormánya legyen, hogy se a gátlástalanul és cinikusan „felelős változást” ígérő, sok éve hatalmon lévő, velejéig korrupt Smer, se a diktatúrát bevezetni akaró fasiszták ne kerülhessenek hatalomra. Hogy olyan kormány alakuljon, mely a kisebbségeket is egyenrangú állampolgárnak tekinti. A dolog szépséghibája esetemben annyi, hogy magyar állampolgárként a szlovákiai parlamenti választáson nem voksolhatok. Ezért még inkább buzdítom a Vasárnap olvasóit – használják ki választójogukat, menjenek el szavazni! Helyettem is!

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/8. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?