Kočner az Alkotmánybíróságon

Mojmír Mamojka
Pozsony |

Mojmír Mamojka alkotmánybírónak két héttel Marián Kočner letartóztatása előtt kellett volna találkoznia a Kuciak-gyilkosság megrendelésével és váltóhamisítással vádolt nagyvállalkozóval. 

Ezt szeptemberben még tagadta, most azt állítja, egy ártalmatlan jogi tanácsadásról volt szó. Mamojkára Kočner az ügyvédjén keresztül, börtönből kijuttatott cédulákon is utalt, tőle várta ugyanis, hogy intézkedik az ügyében.

A DenníkN portál információi szerint az alkotmánybíró már 2018-ban is kapcsolatban állt Kočnerrel, akkor azonban Mamojka ezt tagadta. Továbbra is kitart amellett, hogy nem találkozott  Kočnerrel, állítása szerint azt hitte, hogy jogi kérdésben akart tanácsot kérni tőle. Mint mondta, a nagyvállalkozónak nem volt probléma, hogy felvegye a kapcsolatot valakivel, ő pedig egyszer üzleti törvénykönyvhöz írt megjegyzést. Azt azonban nem tudta megmondani, milyen kérdésben lett volna szükség a tanácsára. Mamojka Peter Tóth volt újságíró vallomásában is feltűnt.

A  Kočner számára újságíró-megfigyeléseket szervező Tóth elmondása alapján ő maga is találkozott az alkotmánybíróval, méghozzá  Kočner ügyvédeinek kérésére. Egy borítékot adott át neki, Mamojka azonban tagadja, hogy valaha találkozott volna Tóth-tal. A volt Smeres képviselőt Robert Fico jelölte az Alkotmánybíróságra.

(DenníkN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?