Hogyan válasszunk középiskolát?

középiskola

A jövőbeli foglalkozás kiválasztása a legfontosabb mérföldövek közé tartozik egy ember életében. Az, hogy az alapiskola befejezése után milyen irányba mozdul el a gyermek, milyen középiskolában folytatja tanulmányait, jelentősen befolyásolja a jövőjét, a szakmai és személyes karrierjét.

„A munka az alapja akármilyen értékrend kialakításának, és ebből kifolyólag kihat a fiatalok jövőbeli szociális és családi helyzetére – mutatott rá Eva Štefanová szociális munkás. – A megfelelő műveltségi szint és szakmai felkészültség nagyon fontos, mert a munkaerőpiacon a képzett szakembereknek sokkal jobbak az esélyeik az érvényesülésre, mint a képesítés nélkülieknek.”

Fontos az önismeret

Ahhoz, hogy a tinédzserek megálmodhassák a jövőjüket, felvázolhassanak valamilyen tervet, először is alaposan ismerniük kell önmagukat. Tisztában kell lenniük az erős és a gyenge oldalukkal, a képességeikkel, készségeikkel és tudásukkal. Mielőtt bárki is eldönti, milyen szakmát tanuljon, tanácsos önvizsgálatot tartani, el kell gondolkodni azon, melyek azok a tevékenységek, amelyeket szívesen elvégez, ami érdekli, és ellenkezőleg, mit kerül, mi nem megy egyáltalán.

Ezek az információk saját magunkról megkönnyítik a megfelelő középiskola kiválasztását. Ugyanakkor, most csak az iskola típusáról kell határozni, ahol a gyerekek folytatják tanulmányaikat, de nem kell még kizárólagosan eldönteni, hogy mivé szeretnének válni, bár sokan már 14-15 évesen tudják, milyen ágazatban szeretnének érvényesülni. Akinek nincs konkrét elképzelése a jövőjét illetően, annak tanácsos felmérnie, mivel foglalkozik a szabadidejében, milyen hobbijai vannak, mely tantárgyak érdeklik, melyek okoznak nehézséget, milyen szakköröket látogat

– magyarázta Štefanová.

Ki mi alapján dönt?

Néhányan a „legkisebb ellenállás” módszerét választják – ez azt jelenti, hogy oda jelentkeznek, ahová gond nélkül felveszik őket. A szakemberek szerint a fiatalok többsége háromféleképpen választ magának foglalkozást. Az első csoportba tartoznak azok, akik passzívan alávetik magukat a szüleik vagy más, rájuk nagy hatással levő felnőttek akaratának, azaz olyan szakmát és arra felkészítő iskolát választanak, amilyet azok szeretnének. A második csoportba tartozóknak ugyan vannak saját vágyaik és halvány elképzeléseik, mit szeretnének a jövőben csinálni, de azok nem annyira kézzel foghatók, hogy pontos foglalkozást látnának maguk előtt. A harmadik csoport képviselőinek pontos tervük, jól átgondolt céljaik vannak, és ezek a fiatalok rendszerint kezdeményezőek, határozottak, magabiztosak, célratörők és erős önmegvalósítási hajlammal rendelkeznek.

Gyűjtsünk információkat!

Aki egyedül nem képes az önreflexióra, segítséget kérhet a szüleitől, a tanáraitól, a barátaitól, vagy fel lehet keresni pszichológust, esetleg egy pályaválasztási tanácsadót. Tanácsos minél több adatot és tényt összegyűjteni az egyes iskolákról. Hasznos információkhoz lehet jutni közvetlenül az oktatási intézményekben, amelyek többsége szervez nyílt napot. Ezen a saját szemünkkel győződhetünk meg egy-egy iskola felszereltségéről, a környékről, elbeszélgethetünk a tanárokkal és az ott tanuló diákokkal, szemügyre vehetjük az iskolai étkezdét, rákérdezhetünk a szakkörökre, az esetleges tanulmányi programokra, szükség szerint a kollégiumra, lemérhetjük az iskola és a lakhely közötti távolságot stb.

Tanulmányi előmenetel

Az iskolai osztályzatok ugyancsak formálják az adott gyermekről alkotott képet, bár a szakemberek szerint sokszor inkább jelentősen deformálják. „Nem arról van szó, hogy bizonyítani kell, ki mit nem tud. Arra kell összpontosítani, ki mit tud, és mire képes. Az érdemjegy nem az egyedüli kritérium. Néha a tanulmányi előmenetel csak azt tükrözi, hogy az adott gyermek mennyire képes elvégezni egy konkrét iskolai feladatot, mennyire képes alkalmazkodni az adott körülményekhez. A rossz jegyek nem feltétlenül jelentik, hogy valaki sikertelen lesz a munkaerőpiacon is, ugyanakkor a jó jegyek sem garantálják előre a sikert” – részletezte Eva Štefanová. A jövőbeli foglalkozás a legtöbbször kompromisszum az álmok és a reális lehetőségek között. A nyolcadikos, kilencedikes gyerekekkel a pályaválasztást alaposan meg kell vitatni, és érdemes már most elkezdeni tájékozódni a lehetőségekről, a középiskolák típusairól és főleg arról, mit kínálnak a fiataloknak. A középiskolákba a jelentkezési lapokat április elején kell eljuttatni, az iskolaválasztást azonban nem tanácsos az utolsó pillanatra hagyni. Mivel a döntés hosszú időre befolyásolhatja a gyermek és közvetve az egész család életét, nem szabad elhamarkodni sem. Mellékletünkben bemutatunk több középfokú intézményt, így próbálunk segítséget nyújtani a megfelelő iskola kiválasztásához, az egész család számára a lehető legjobb döntés meghozatalához

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?