Milyen az autista élete?

sztar

Nincs két egyforma autista. Szendy Szilvia egy ideje próbálja megtanulni, hogy százféle formája van. S azt is, hogy mindegyiket más jellemzi, s minden autista gyereknek mások az életkori sajátosságai. Amikor a kitűnő magyar színésznő, szubrett Jenő fia óvodáskorú volt, autista vonásait össze lehetett téveszteni életkori sajátosságaival. Szilvia a gyerekén keresztül nagyon sokat tanult nemcsak az autizmusról, hanem az emberekről, a társadalomról is.

A család hosszú utat tett meg, amíg az iskolai pszichológus közölte a szülőkkel, hogy Jenci Asperger-szindrómában szenved.
Az anyuka mély lélegzetet vett, de nem az ijedtségtől, hanem azért, hogy végre tudja, merre kell elindulnia. Kiderült a diagnózis, útmutatást és segítséget kapott. A gyerek barátkozni szeretett volna, s Gömbösné Hideg Viktória közösségi szemléletformáló segítségével, akinek a fia szintén autista, ez sikerült is. Jenci kezdett megnyílni.

Gömbösné Sorsfordító címmel filmet készített, hogy megmutassa a környezetnek, mit jelent az autizmus, hogy az emberek jobban megértsék, elfogadják. Mert az egészségesek tisztában vannak az elvárásokkal, nem ragaszkodnak görcsösen a megszokottakhoz. Nem így az autisták. Jenci magatartása lassacskán megváltozott, bár még mindig kérdés, hogy egyedül menjen-e haza az iskolából. Anyukája szerint ehhez is már közel jár. Korábban minden változástól féltették, például akkor, amikor gimnazista lett, de rájöttek, hogy fölöslegesen, mert a fiú végül örömmel ment suliba. Apukája az első szülői értekezleten elmondta, hogy milyen Jenci, s az osztálytársak elfogadták őt. A fiú már szívesen megy osztálykirándulásra is, de idegen helyen még mindig nem alszik. A szülők ezt is megoldották: az apuka a turistaszállóhoz közel bérel lakosztályt, így Jenci az összes közös programban részt vesz, csak aludni megy a szülőkhöz.

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?