Az is lehet szívbeteg, aki nem tud róla

szivbetegseg

Nem ritka, hogy 60 éves kor után az ember néha levegő után kapkod, ha felvonó nélkül akar felmenni a 10. emeletre.

Első látásra nehéz megmondani, hogy kóros jelenségről vagy a kor normális tünetéről van szó. „Öreg vagyok, nincs kondícióm” – indokolják sokan, miért nem fordulnak orvoshoz. Azt meg legtöbben elhallgatják, hogy a lábuk is dagad, s már nem olyan frissek, mint régen. Ezért gyakran kórházba kerülve a szívelégtelenségnek már az előrehaladott stádiumát állapítják meg.

Hosszú ideig tart

A szívelégtelenség azt jelenti, hogy a szív hosszú ideje gyenge, nem tud elég vért pumpálni a szervezetbe, nem tudja a szervezetet kellő mennyiségű oxigénnel ellátni. Okozhatja kezeletlen magas vérnyomás, ismételt szívinfarktus, cukorbetegséggel párosult magas vérnyomás, ischémiás szívbetegség, öröklött és egyéb tényezők. Röviden: a szív nem úgy végzi feladatát, ahogyan kellene. Egyre gyakrabban bizonyosodik be az is, hogy a különféle tudatmódosító szerek fogyasztása is szívelégtelenséghez vezet. A beteg túlélési esélye nem túl nagy. A diagnózis felállítása után 5 éven belül minden második beteg meghal.

Figyelmeztető számok

A szakemberek szerint Szlovákia lakossága lebecsüli a szív- és érrendszeri betegségeket, pedig évente csaknem 24 ezer ember halálát okozzák. Ebből 3300 ember szívelégtelenségben huny el, ami két és félszer több, mint 2005-ben volt. Mindennap 9-en halnak meg, évente 26 ezren kerülnek kórházba szívelégtelenség miatt. „Az embereket rá kell vennünk arra, hogy ismerjék fel a szívbetegségeket. Ki kell használnunk az innovatív technológiákat és a korszerű kezelést, optimalizálni kell a betegápolást és a betegségek korai felismerését. A szív és érrendszeri betegségek iránti érdeklődés felkeltése nélkül nem fogjuk tudni csökkenteni a megelőzhető halálesetek számát és elérni az egészségügyi minisztérium által kitűzött célt. A tünetek helyes és gyors felismerése, valamint a kezelés mielőbbi megkezdése elősegítheti, hogy a beteg tovább éljen, életminősége jó legyen az olyan súlyos diagnózis ellenére is, mint amilyen a krónikus szívelégtelenség” – monda dr. Eva Goncalvesová, a Szlovák Kardiológiai Társaság szívelégtelenséggel foglalkozó munkacsoportjának elnöke, a pozsonyi szívkórház szívelégtelenségi és szívátültetési osztályának főorvosa.

A cél az, hogy kiszűrjék azokat a szívbetegeket, akik még nem tudnak betegségükről, tehát kardiológushoz nem járnak.

Érdekes

Három diagnózis – különbségekkel

INFARKTUS: Heveny állapot. A beteg több percen át nyomást, tompa fájdalmat, égést érez a mellkas közepén, amihez légszomj is társul. A fájdalom leggyakrabban a bal kézbe, a hátba, a tarkóba, az állkapocsba, a gyomorba sugároz. Hideg veríték, gyomorpanasz, egyensúly- vagy eszméletvesztés kísérheti.

SZÍVELÉGTELENSÉG: Krónikus állapot. Ez okozza a légszomjat, a kimerültséget és a vizenyőt. Ezek a tünetek egyenként, de kombinációban is előfordulhatnak.

HIRTELEN SZÍVHALÁL: Heveny állapot. Az ember hirtelen elveszíti az eszméletét, gyors és eredményes beavatkozás nélkül meg is hal. Lehet, hogy szívelégtelenségben nem szenvedett, de veleszületett, nem felismert szívhibája biztosan volt.

Ezért döntöttek úgy a szakmai szervezetek, hogy a nyári tömegrendezvényekre speciálisan felszerelt gépkocsival, amolyan mozgó kardiológiai rendelővel látogatnak el. A cél az, hogy kiszűrjék azokat a szívbetegeket, akik még nem tudnak betegségükről, tehát kardiológushoz nem járnak. Elsősorban a 65 éven felüliekre koncentrálnak. Először kérdőívet töltenek ki, megmérik a vérnyomásukat, pulzusukat. Ha a szakember az eredményekből úgy látja jónak, vért vesz a betegtől, amiből látni fogja, hogy jelen van-e a szívelégtelenségre jellemző NT-pro BNP specifikus marker. Ha igen, a mozgó rendelőben elvégzik az EKG-t és az ECHO kivizsgálást. Az adatokat rögzítik, majd a szívkórház kardiológusai értékelik. Azokat, akiknek eredményei kóros eltérést mutatnak, további kivizsgálásokra hívják.

Esély a teljes értékű életre

Rendkívül fontos, hogy manapság – viszonylag pontosan és gyorsan – a vérből néhány percen belül ki lehet mutatni a krónikus szívelégtelenségre jellemző specifikus markert. Ha a marker jelen van, az még nem jelenti azt, hogy az illető szívelégtelenségben szenved. További kivizsgálásokra van szükség, amelyek kizárják vagy megerősítik a betegséget. A korszerű diagnosztika segíti a szívbetegség korai felismerését, a mielőbbi kezelés pedig esélyt ad a betegnek, hogy hosszú és teljes értékű életet éljen. Az Autom na ceste k vášmu srdcu nevű projektnek két célja van:

  • hogy a laikus és szakmai közvélemény tisztában legyen azzal, mi a szívelégtelenség lényege
  • hogy megfelelő kivizsgálássorozattal kiszűrje azokat, akiknek szívhibájuk van, de nem tudnak róla.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?