Behálózva

Sáska Arcú Cigány és Köcsög Patrik. Ez a két felhasználó volt az, akik jogsértést jelentettek, hogy szerintük a Demokratikus Koalíció videóján lopott anyagok szerepelnek.

Sőt, Sáska Arcú Cigány egyenesen azzal próbálta letiltatni Gyurcsányék videóját, hogy azt állította: ő a Monty Python híres filmje, a Brian élete jogtulajdonosa. A YouTube pedig lépett, a világ legnagyobb videómegosztó oldaláról eltűnt a DK csatornája.

A YouTube később aztán visszaállította a fiókot, hiszen kiderítette azt, ami már a két felhasználónévből is mindenki számára világos: trollkodnak a kamuprofilok. E történet is rávilágít arra, mekkora hatalommal rendelkeznek az olyan monopóliumok, mint a YouTube, a Google, a Facebook. Gyakorlatilag ma már elképzelhetetlen az életünk nélkülük, behálóztak bennünket. Ha videót akarunk nézni, az első, amit bepötyögünk, a YouTube. Ha a klasszikus közösségi médiát használnánk, akkor szinte kihagyhatatlan a Facebook, ha pedig a neten keresünk, automatikusan a Google-t használjuk. Szinte mindent megosztunk ezeken a platformokon, ide töltjük a képeinket, videóinkat, itt intézzük a levelezésünket, ide mentjük a dokumentumainkat. A teljes (magán)életünket rábízzuk ezen cégekre, amelyek egy rossz megjegyzés, fotó miatt azonnal tilthatnak, törölhetnek. Cégek, újságok, pártok, magánemberek teljes felöltött anyaga veszhet oda egyik pillanatról a másikra. És ehhez még csak vétkezünk se kell, elég, ha az algoritmus/moderátor rosszul értelmez egy képet (pl. az apa kezében lévő ruhátlan kisbaba szexuális tartalom – erre is volt példa, nem is egy).

Nemcsak a magánemberek, a cégek is kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen már nincs marketingstratégia e platformok nélkül, a vállalkozások, pártok is ezeken próbálják minél nagyobb embertömeghez eljuttatni üzeneteiket. A Facebook is tudja ezt, és folyamatosan módosítgatja az algoritmusokat, így mind kevesebb embert érnek el a posztok – nem nehéz kitalálni, mi a cél. Aki több embert akar megcélozni, fizessen. Ne keveset, sokat. A választás közeledtével látható, hogy egyre több az olyan poszt a hírfolyamban, amely valamelyik politikai párt üzenetét közvetíti.

A Facebook és a többi online monopólium gyakorlatilag úgy manipulál, ahogy csak akar, eladja az adatainkat, direkt hirdetésekkel bombáz, megszűri, mit láthatunk, véleménybuborékba zár bennünket, és ha úgy gondolja, akkor büntet, tilt.

Az aktuális (anyagi) érdekek szerint terelnek bennünket, és sok-sok választás, politikai esemény visszaigazolta: nem is sikertelenül.

Ingyenes szolgáltatást ígérve eladják a (magán)életünket. A Facebook 2,5 milliárdnyi, a Google, a YouTube többmilliárdnyi felhasználójának száma mutatja a probléma súlyosságát: túl nagyra nőttek ezek a monopóliumok, és azt kezdenek a magánemberek, ügyfelek feltöltött (személyes) anyagaival, amit csak akarnak. Elég egy rosszindulatú szomszéd, esetleg Köcsög Patrik, máris tiltózónába kerülünk. Már Brüsszelben is felmerült, hogy kezdeni kellene valamit a problémával, az Európai Unió vezetése egy olyan egységes „adatpiacot” hozna létre, mely képes versenyezni a területet uraló tech óriásokkal. Talán még nem késő…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?