Több ezer holttestet rejtő tömegsírokat tártak fel Burundiban

tömegsír illusztráció

Több mint hatezer holttestet rejtő hat tömegsírt találtak burundi Karusi tartományában - közölte a kelet-afrikai ország úgynevezett Igazság és Megbékélés Bizottsága szombaton.

A hivatalos felhatalmazással bíró testület szerint ez eddig a legnagyobb feltárás az év eleje óta, amikor a kormány országosan engedélyezte a tömegsírok felkutatását.

Pierre Claver Ndayicariye, a bizottság elnöke újságíróknak elmondta, hogy 6032 áldozat földi maradványait és több ezer lövedéket találtak a sírokban. Mint mondta, szemüvegek, ruházat és a holttestek mellett talált rózsafüzérek alapján próbálják azonosítani a meggyilkoltakat, akik feltehetően a hutu népcsoporthoz tartoztak.

A kicsiny kelet-afrikai ország igyekszik feldolgozni történelmének erőszakos fejezeteit, különösen gyarmati múltját, az 1993-tól 2005-ig tartó polgárháborút és az időszakos vérengzéseket.

A 2014-ben létrehozott kormányzati bizottság feladata, hogy kivizsgálja a gyarmatosítók 1885-ös megjelenésétől a polgárháborút lezáró békemegállapodás 2008-as végrehajtásáig terjedő időszakban elkövetett atrocitásokat. A testület eddig több mint 4000 tömegsírt derített fel országszerte, és 142 ezer áldozatot sikerült azonosítania. Felhatalmazása azonban nem terjed ki a 2005 óta hatalmon lévő elnök, Pierre Nkurunziza hivatali idejének nagy részére.

Burundi hutu és a tuszi népcsoportja mélyen megosztott. A 2005-ben 12 év után lezárult polgárháborúban 300 ezren vesztették életüket. A konfliktusban a javarészt tuszi kisebbség által irányított hadsereg a jobbára többségi hutuk vezette lázadó csoportokkal állt harcban.

Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy ismét elszaporodhatnak az emberijog-sértések a 2020. májusi választások előtt. Nkurunziza elnök 2015 óta harmadik hivatali idejét tölti, ami ellenfelei szerint alkotmányellenes. Azóta több százan veszítették életüket a biztonsági erőkkel lezajlott összecsapásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?