Stoltenberg egységre szólította fel a NATO európai és amerikai tagjait

Jens Stoltenberg

Nyomatékosan egységre szólította fel a transzatlanti katonai szövetség európai és észak-amerikai tagjait Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián szombaton.

Hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy "Európa vagy Amerika egyedül boldogulhat", csak együtt, közösen juthatnak előbbre, egymás ellen nem szabad fellépniük.

Igaz, hogy a közös út nem mindig egyszerű, de - mint "nem tévesztettük el az utat". A közös értékek nem veszítették érvényüket, és az egész világ számára reménységet adnak - tette hozzá.

Stoltenberg figyelmeztetése kimondatlanul is Donald Trump amerikai elnök korábbi nyilatkozataira utalt, melyekben az amerikai elnök részben kétségbe vonta a NATO létjogosultságát - írta a dpa, megemlítve, hogy Emmanuel Macron francia elnök nemrég "agyhalottnak" nevezte az észak-atlanti katonai szövetséget.

A NATO-főtitkár arról is beszélt, hogy a szövetség reméli, javulni fognak kapcsolatai Oroszországgal, de folytatni kívánja a visszatartás és a szankciók politikáját Moszkvával szemben.

"A NATO egyre határozottabb versengéssel találja magát szemben Oroszország részéről, amely a nemzetközi politikában igyekszik visszatérni az érdekövezetek koncepciójához. A NATO erre a visszatartás fokozásával és a szankciópolitika fenntartásával válaszol" - jelentette ki.

Hangsúlyozta azt is, hogy a NATO-tagországok meggyőződése szerint "Oroszország beavatkozik demokratikus folyamataikba, és ennek határozottan ellenállnak".

Stoltenberg megismételte, hogy a NATO-tagországok meggyőződése szerint Oroszország megsértette a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakétákat korlátozó (INF )szerződést, ezért támogatták az Egyesült Államok egyoldalú kilépését a megállapodásból, de továbbra is elkötelezettek maradnak a fegyverzetkorlátozás és az Oroszországgal folytatandó párbeszéd mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?