Egy ötéves kisfiú mentette meg a családja életét

Egy ötéves kisfiú mentette meg a családja életét

Az ötéves fiúnak köszönhetően menekült meg az egész család.

Az ötéves Noah Woods vasárnap éjjel arra ébredt, hogy lángokban áll a szobája. A gyerek nem esett pánikba, kiugrott az ágyból és haladéktalanul akcióba lépett, minek köszönhetően az egész családja megmenekült.

Összesen nyolcan élnek a georgiai Bartow Countyban található házukban, Noah a kétéves húgával osztja meg a szobáját. Ahogy felébredt, azonnal kihúzta az ágyból a kislány, és az egyetlen szóba jöhető kijárathoz, az ablakhoz vitte. Kimászott vele és biztonságba helyezte a kicsit, de a fiú itt nem áll meg, visszasietett az égő házba, kiszabadította szorult helyzetéből a család kutyáját, majd a következő ajtóhoz szaladt, és felébresztette a bácsikáját, majd immár közösen riasztották a többi családtagot is.

„Láttuk már korábban is olyat, hogy gyerekek figyelmeztetik a családjukat a tűzre, de amit ez az ötéves fiú véghezvitt, az meglehetősen rendkívüli”

– nyilatkozta a CNN-nek a helyi tűzoltóparancsnok. Mint elmondta, a tüzet egy elektromos zárlat okozta Noah szobájában, minek következtében a kisfiú és négy másik családtag kisebb égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett.

„Hála Istennek mindannyian kijutottunk a házból, de ha nem lett volna Noah, talán már nem élnénk”

– mondta a nagypapa.

A helyi tűzoltóság tiszteletbeli tűzoltónak nevezte ki gyereket, és a pénteki ceremónián egy professzionális életmentőknek járó, ritka kitüntetést is átadnak majd neki . A georgiai kormányzó, Brian Kemp levélben gratulált Noahnak, aki bebizonyította, hogy  egy ötévesből is lehet hős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?