Saková visszautasítja, hogy akadályozni akarná a külföldről történő szavazást

Denisa Saková

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter visszautasítja, hogy akadályozni akarná a külföldről történő szavazást. Ezt hétfőn jelentette ki a Peter Pellegrini (Smer) kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Mindketten arra buzdították a választópolgárokat, hogy vegyenek részt a február 29-i parlamenti választásokon.

A kormányfő úgy véli, a Saková kijelentéseit tartalmazó felvétellel súlyosan manipulálták a közvéleményt. Elutasította az ellenzék, a nonprofit szervezetek, valamint a média által folytatott "riogatást". Hangsúlyozta, hogy a világhálóra nem a teljes felvétel került fel.

Pellegrini emlékeztetett, hogy a választójog az állampolgárok alkotmányos joga. Szerinte az lenne a legjobb, ha a választásokon a választópolgárok 100 százaléka részt tudna venni. „A miniszter asszony nem mondott semmi rosszat, csupán felszólította az embereket, hogy menjenek el szavazni. Én is ezt teszem” – fűzte hozzá.

Denisa Saková a sajtótájékoztatón közzétette az egész nyilatkozatot, amely így hangzik: „Nem utolsó sorban el kell mondanom, hogy ezek a választások azért is különlegesek lesznek, mert 60 000 külföldön élő állampolgár kérvényezte a szavazólapokat, hogy postai úton voksolhasson. Ezért kérem önöket, ne engedjük meg az olyanoknak, akik végig külföldön éltek, és csak a média által mutatott képet ismerik Szlovákiáról, hogy a fővárosi szavazókkal közösen ők döntsék el a parlamenti választások kimenetelét. Kérek mindenkit, hogy február 29-én menjen el szavazni, ne maradjon otthon, és később ne kelljen megbánnia, hogy a szavazatával nem járult hozzá az eredményhez.”

A belügyminiszter hozzátette, hogy a szavazólapokkal összefüggésben felmerülő problémákra működőképes megoldást találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?