Nyolc év után most a legnagyobb az esély Diego Simeone távozására

ds

23 forduló után az Atlético Madrid csak negyedik a spanyol bajnokságban, a kupából kiesett és a Bajnokok Ligájában is kevés esélye van. Diego Simeone nyolc év alatt a klub történetének legeredményesebb vezetőedzőjé vált, és sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is elhagyja szeretett csapatát. Az idei, újabb sikertelen szezon után azonban nagyobb esély mutatkozik a távozására, mint korábban bármikor.

Az Atlético Madrid a legrosszabb időszakát éli, amióta Simeone 2011. december 23-án átvette a csapat irányítását. A madridiak nemrég kiestek a kupából a harmadosztályú Cultural Leonesával szemben, a bajnokságban pedig 23 forduló után tizenkét pont a hátrányuk a listavezető Real Madrid mögött. A Bajnokok Ligájában ugyan csoportelsőként jutottak tovább, de a nyolcaddöntőben a félelmetes szezont futó Liverpoollal játszanak, győzelmi esélyük gyakorlatilag elenyésző.

Érdekes

Simeone többet keres, mint Guardiola és Klopp együttvéve

A L’Équipe francia sportnapilap a napokban hozta nyilvánosságra a legjobban kereső vezetőedzők listáját. Az öt európai topligában (angol, spanyol, olasz, német, francia) Diego Siemone keres a legtöbbet, egészen pontosan 43,6 millió eurót évente, ami több, mint amennyit a második helyezett Pep Guardiola (23,28) és a harmadik Jürgen Klopp (17,52) együtt tesz zsebre. A listán José Mourinho (17,52) a negyedik, Zinédine Zidane (16,8) pedig az ötödik.

Simeone és az Atlético kapcsolata a végét járja

Lehet valamit reménytelenül és végtelenül szeretni, miközben pontosan tisztában vagy vele, hogy a kölcsönt soha nem fogod tudni visszafizetni – valami ilyesmiről van szó az Atlético és Simeone esetében is. Kettejük neve örökre összefonódott, elválaszthatatlanok, mégis, a kapcsolatuk a végéhez közelít. Volt idő, amikor lehetetlen lett volna megtippelni, hogy mikor fog bekövetkezni, de most az az ember érzése, hogy meccsről meccsre egy közelebb kerülünk hozzá. Azok a napok, amikor az Atlético kivívta a világ elismerését, és győztes csapat volt, régen elmúltak. Azok a napok, amikor az Atlético az esélytelenek nyugalmával harcolt és győzedelmeskedett, szintén elmúltak. Mert hát, hogyan harcolhatna egy csapat az esélytelenek nyugalmával, amikor a nyári átigazolási szezonban 250 millió eurót költ új játékosokra?

Érdekes

Megműtötték Trippiert

Az Atlético Madrid hivatalos honlapján jelezte: a nyáron a Tottenhamtől szerződtetett Kieran Trippiert megoperálták lágyéksérülés miatt.
A 29 esztendős jobbhátvéd hetek óta nem lépett pályára az Atlético Madridban. Trippier kedden feküdt kés alá, s a helyi sajtó szerint körülbelül egy hónapig lesz harcképtelen.

Az angol válogatott labdarúgó így többek között kihagyja a címvédő Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését is.
Trippier a mostani idényben huszonkét tétmeccsen játszott a madridiak színeiben, összesen négy gólpasszt adott. Legutóbb január 12-én, a Real Madrid elleni  spanyol Szuperkupa-döntőn szerepelt.

Az Atlético felemelkedése olyan stílusban történt, ami akkoriban teljesen szokatlan volt a világfutballban. Simeone fillérekből épített hadsereget magának, amelynek tagjai az utolsó leheletükig küzdöttek egymásért. A 2014-es elveszített Bajnokok Ligája-döntő után Diego Costa és Filipe Luís is elhagyta a csapatot, de rövidesen mindketten visszatértek: a honvágy egykori edzőjük és bajtársaik iránt hazavezette őket. Ilyen formán az Atlético mindig is inkább egy nagy családnak számított, az asztalfőnél Simeonéval. Az Atlético olyan volt, mint Louis van Gaal Ajaxa, amely az 1994/1995-ös idényben Bajnokok Ligáját nyert, és amelynek kezdőcsapatát még a későbbi generációk is kívülről fújják. Simeone csapatában Thibaout Courtois állt a kapuban, előtte Juanfran, Miranda, Diego Godín és Filipe Luís alkotta a védelmet.

A középpálya közepén Gabi és Tiago biztosított, a két szélen Arda Turan és Koke játszott, míg a tízes pozíciójában Raúl García. Elől Diego Costa és David Villa szerepelt. A kezdőcsapatban csak ritkán történt változtatás, így ahogy annak idején Muhammad Ali is előre megmondta, hogy mikor fogja kiütni az ellenfeleit, az Atlético-meccseket is könnyedén meg lehetett jósolni: Diego Costa második félidei gólja, és az 1–0-s Atlético-győzelem olyasmi volt, amire a házat is fel lehetett tenni. Simeone mindig azt mondta, hogy utálja a magas gólszámú meccseket. Az ő olvasatában egy 4–3-as meccs nem szórakoztató – ő nem azt látja, hogy lőttek hét gólt a csapatok, hanem hogy elkövettek hét hibát. Simeone pedig gyűlöli a hibákat.

d
Érdekes

Király-kupa: kisorsolták az elődöntő párosítását

Az FC Barcelonát búcsúztató Athletic Bilbao a Granadával, a Real Madridot kiejtő Real Sociedad a másodosztályú Mirandés együttesével találkozik a labdarúgó spanyol Király-kupa elődöntőjében.

Az első meccseket jövő szerdán, a visszavágókat március 4-én játsszák. A fináléra április 18-án kerül sor Sevillában.

A címvédő Valencia a legjobb nyolc között esett ki, a Granada búcsúztatta. Legutóbb 2003-ban fordult elő, hogy az FC Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid sem jutott a legjobb négy közé a spanyol kupasorozatban.

A Simeone-stílus

Sokak szerint az Atlético az antifutball megtestesítője. „Számomra az Estudiantes testesíti meg leginkább mindazt, amit a labdarúgásról gondolok. Praktikum, elkötelezettség, alázatos csapatmunka, tehetség és egyszerűség – ezzel tudok azonosulni” – nyilatkozta annak idején Simeone. Az Estudiantes akkor robbant be a nemzetközi futballéletbe, amikor kegyetlen, igénytelen futballt játszva szétrúgta a Manchester Unitedet az 1968-as világkupa-döntőben. A Buenos Airesben lejátszott első meccsen Denis Law, a Manchester United csatára arról panaszkodott, hogy a haját húzták. George Bestet gyomorszájon vágták, Bobby Charltonnak pedig össze kellett varrni egy Bilardo-becsúszás után szerzett sebét. Nobby Stiles az arcán sérült meg, amikor lefejelték, majd miután egész meccsen zongoráztak az idegein, még őt állították ki, mert beintett az egyik partjelzőnek.

Hasonlóan alakultak a dolgok Manchesterben is, csak ott Law lábát kellett négy öltéssel összevarrni, és Best és José Hugo Medina kapott páros pirosat, miután összeverekedtek a pályán. Paddy Crerand, a United középpályása kijelentette, hogy az Estudiantes volt „a legundorítóbb csapat, amely ellen valaha pályára léptem”, és a sajtó reakciója sem volt sokkal visszafogottabb.

jao
Érdekes

Spanyol Király-kupa / Elődöntők

Athletic Bilbao–Granada
Real Sociedad–Mirandés (II.)

Az Estudiantes egy évvel később átlépett minden határt. 1969 szeptemberében 3–0-ra elvesztette a világkupa első mérkőzését az AC Milannal szemben. Mégsem ez a meccs, hanem a Bombonerában lejátszott visszavágó fordította a közhangulatot a csapat ellen. A 2–1-es hazai győzelemről kevés, az Estudiantes brutális játékáról annál több szó esett.  Aguirre Suárez lekönyökölte Néstor Combint, aki törött arccsonttal végezte, majd a kapus, Alberto Poletti behúzott egyet Gianni Riverának, végül Eduardo Manera egyszerűen lerúgta a támadót.

Az argentinok ámokfutásának jó oka volt. 1958-ban magukat esélyesnek tartva érkeztek a svédországi világbajnokságra, aztán utolsó lettek a csoportjukban, miután a tornán egyébként nem sok vizet zavaró csehszlovákok 6–1-re átgázoltak rajtuk. Az ország ekkor döbbent rá, hogy a szép cselekről, finom passzokról és a művészi önkifejezésről szóló argentin futballnak befellegzett. Így tört be a labdarúgásukba a modernitás: fegyelmezettség, fizikális felkészítés, professzionalizmus és áldozatkészség. A folyamat egybeesett az ország radikalizálódásával, és végül elvezetett az „antifutball” kifejezés megszületéséig.

Érdekes

A spanyol gigászok szórják a pénzt

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legfrissebb tanulmányában az európai csapatok játékospiaci költéseit vizsgálta a 2020-as téli és a 2019-es nyári átigazolási időszak tükrében.

A legnagyobb mínusszal a Real Madrid zárt (-181 millió €) az angol Aston Villa (-169 millió €) és a Barcelona (-166 millió €) előtt.

Az ellenkező oldalon a Chelsea gazdálkodott a legjobban (+205 millió €), a Benfica (+167 millió €) és az Ajax (+137 millió €) előtt.

A Real Madrid hét játékosért fizetett 2019 nyarán és a 2020-as téli időszakban, összességében mintegy 330 millió eurót. A távozók listáján szintén hét játékos található, de értük „csak” 149 milliót kapott a klub. A Chelsea kiárusítást tartott, 16 futballistát értékesítettek 250 millió euróért cserében, és csak egy játékosra költöttek Mateo Kovacic személyében.

Ha a topligák egészének szintjén vizsgáljuk a költéseket, akkor – nem meglepő módon – a Premier League költött a legtöbbet, mínusz 844 millió euróval zárt, megelőzve a La Ligát (-418 millió €),
a Serie A-t (-407 millió €) és a Bundesligát (-263 millió €). A topligák közül egyedüliként a Ligue 1 zárt pluszban, az eladások 106 millió eurót hoztak a konyhára.
 

Simeone nem használja ki a játékosai képességét

A nyers erő, az alázat és az olykor megvillanó zsenialitás évekig a legjobbak között tartotta az Atléticót. A Robin Hood-szerep viszont többé már nem áll jól neki. A madridiak 23 forduló alatt 23 gólt lőttek, ami a tizenharmadik legkevesebb a spanyol bajnokságban. Egy bajnoki címre esélyes csapattól ez nagyon kevés, még úgy is, hogy az xG szerint – amely nem a helyzetek számát, hanem azok minőségét méri – 36 gólt kellett volna, hogy lőjenek. Simeone ráadásul nem is mutat hajlandóságot a változásra: hiába teheti meg például, hogy 120 millió eurót fizet a futball egyik legnagyobb tehetségéért, Joao Félixért, a játékos képességeit már nem használja ki.

„Joao Félix nagyszerű játékos, csak rossz csapatot választott, rossz edző keze alatt dolgozik. Amikor tavaly nyáron megvette az Atlético, azt gondoltam, valamelyest megváltozik a futballról alkotott filozófia, más lesz a játék. Csakhogy nem ez történt. Félixnek más stílusra lenne szüksége, hogy megmutatkozzanak a képességei” – fogalmazott meg kritikát a korábbi holland játékos, Rafael van der Vaart nemrég.

Érdekes

Kemény kritikát kapott a Barcelona

Kőkemény kritikával illette a Barcelonát a világ- és Európa-bajnok Christophe Dugarry, aki 1997 és 1998 között a katalánok futballistája volt.
„A Barcelona a bohócok klubja” – mondta a franciák korábbi csatára, Christophe Dugarry az RMC Sportnak. „Úgy tűnik, mindent fordítva csinálnak, nincs semmi elképzelésük. Andrés Iniesta és Xavi távozása óta egy csomó pénzt költöttek játékosokra, de nincs se játékuk, se stílusuk. Rengeteg problémával küzdenek, borzalmas a róluk kialakult kép.”

A Barcelona versenyben van még a Bajnokok Ligájában, a spanyol bajnokságban a második helyen áll, míg a Király-kupában csütörtökön kiesett a negyeddöntőben. Ennek ellenére egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint megszületett a döntés Éric Abidal sportigazgató sorsáról az FC Barcelonánál: a francia elöljáró a nyárig biztosan maradhat a posztján.
Abidal pozíciója azután ingott meg a katalán klubnál, hogy a Sportnak adott nyilatkozatában kritizálta a Barcelona játékosainak hozzáállását, amit nem vett jó néven a gárda ásza és csapatkapitánya, Lionel Messi, aki a közösségi médiában reagált is a sportigazgató kijelentéseire.
Az első hírek arról szóltak, hogy Josep Maria Bartomeu klubelnök akár azonnali hatállyal elbocsáthatja Abidalt, de szerda estére kiderült, a francia elöljáró folytathatja a munkát az egyesületnél.

A barcelonai sportlapok (Sport, Mundo Deportivo) arról írnak, hogy Bartomeu szerdán kétórás megbeszélést folytatott Abidallal, továbbá reggel Messivel is egyeztetett, s mivel az elnök úgy gondolja, a helyzet kezelhető, és a felek közötti nézeteltérések idővel elsimulnak, a francia sportvezetőnek nem kell távoznia az egyesülettől.

Hogy a nyáron mi lesz

Abidal sorsa, egyelőre nem tudni, de a Barcánál játékosként hat évet (2007–2013) eltöltő sportigazgató a hírek szerint most azon dolgozik, hogy minél hamarabb új csatárt csábítson a csapathoz Ousmane Dembélé és Luis Suárez pótlására.

A spanyol El Mundo Deportivo sportnapilapnak is arról beszélt egy meg nem nevezett forrás, hogy a BL-elődöntőig jutott AS Monacóban tündöklő, 70 milliós Lemar egyszerűen nem mer szabad és kreatív lenni a pályán, mert retteg a hibától. Ugyanez volt a helyzet az argentin Nico Gaitán esetében is. Simeone jó szándékkal ugyan, de leépíti a kreatív és technikás játékosokat, és tőlük is ugyanazt a fajta futballt várja el, amit annak idején „gettófocinak” csúfoltak. Simeone vitathatatlanul naggyá tette az Atléticót, és a 117 éves klub történetének legsikeresebb edzőjévé vált, megelőzve a legendás Luis Aragonést. Az viszont évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy ő már maximum csak szinten tartani képes a csapatot, javítani rajta nem – ahhoz előbb a saját maga filozófiáját kellene feladnia, amit nem fog megtenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?