Tizennégy éve a köz érdekében

Pered
Pered |

A Telektó Polgári Társulás 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy az akkor rendkívül elhanyagolt Telek-tó környékét rendbe tegyék és a halastavat felfrissítsék. Azóta a Téglások-tavat is revitalizálták, de még sok a tennivaló.

Pereden a 19. században számos tó jött létre az építkezésekhez kinyert vályog kitermelése során. Az évtizedek alatt halastóvá alakultak ezek a tavak. Környékük benépesült, majd a szocializmus idején hanyatlásnak indultak. Nemcsak a helyiek nemtörődömsége vezetett a pusztulásukhoz, hanem például a közelben működő Duslo vegyi üzem az 1971-ben történt robbanása is, amikor a keletkezett törmelékkel feltöltötték a tavak egy részét, illetve az egyiket betemették.

Rendszeres takarítás
Február egyik szombat délelőttjén hatan szorgoskodnak a Telek-tó partján. Összeszedik a szemetet, összegereblyézik a faleveleket és -ágakat. Azt mondják, jó lenne, ha minden alkalommal legalább ennyien lennének. Herencsár Árpád a kezdetektől, 14 éve tagja a társulásnak, általában kiveszi a részét a munkából. „Ma kisebb tavaszi takarítást szerveztünk, legközelebb a fákat fogjuk lebotolni. Nagyon kevés az új tag, általában ugyanaz a megszokott társaság jön össze. Nagyjából annak a 30 embernek az összefogásával jött létre a társulás, amelynek tagjai úgy gondolták, jó lenne szebbé tenni a tó környékét. Egyrészt azért csináljuk, mert a falu közepén van a tó, és szeretnénk, ha szép lenne, másrészt azért, mert reméljük, hogy a jövő generációinak is marad belőle valami.ˮ Lelovics Tamás alelnök elmondta, télen is legalább havonta, de akár hetente is ki kell jönni a tópartra, mert mindig van munka. „Van, amikor többen is segítenek, de volt már, hogy csak egyedül voltam. Ilyenkor főleg az ágakat, leveleket kell összegereblyézni, a nádat levágni, a szemetet összeszedni. Azért csináljuk, hogy Pereden legyenek gondozott zöldterületek. Eddig egyetlen parkot, zöldövezetet sem vett a falu vezetése komolyabban a szárnyai alá. Valamikor a peredi horgászok a szomszédos Zsigárdra jártak horgászni, mert az itteni halastavak annyira elhanyagolt állapotban voltak, hogy nem lehetett horgászni. Amellett, hogy szeretnénk a saját hobbinknak hódolni, természetvédők és perediek is vagyunkˮ – mondja nevetve. A beszélgetést a takarítás után folytatjuk.

Lelkesedés és nehézségek
A Telektó Polgári Társulás története 2006-ban kezdődött egy kocsmai beszélgetéssel. Ott döntötték el néhányan, Herencsár Zsolt kezdeményezésére, hogy közösen nekifognak a peredi halastavak revitalizációjának. A Telek-tóval kezdték, erről kapta a társulás a nevét. A tizenkét tagú vezetőségen túl mintegy 80 tagja van a szervezetnek, kevés kivétellel mindegyikük horgász. Az elmúlt 14 év alatt hatalmas változás ment végbe előbb a Telek-tó, majd a Téglások környékén a lelkes tagoknak köszönhetően. „Amikor elkezdtük a munkát a Telek-tónál, több problémával is szembesültünk. Az egyik, hogy a tó körül lakók közül többen jogtalanul használták a part menti területet, meghosszabbították a telküket a közterület rovására. Nagyon nehéz volt megértetni a lakosokkal, miért nem lehet továbbra is úgy élni, ahogy évtizedeken keresztül megszokták.

A másik nagy gond az volt, hogy akadtak, akik a tóból kiszivattyúzták a vizet, így locsolták a kertjüket, mások a szennyvizet engedték a tóba, vagy szemétlerakatnak használták nemcsak a partot, hanem magát a tavat is. Amikor elkezdtük a medret kikotorni, amit csak az ember el tud képzelni, mindenféle hulladékot találtunk a hűtőtől a bútorokon át az elhullott állatokig. Az évtizedeken át rögzült viselkedés és szokások miatt mind a mai napig küzdünk a szennyezett iszappal, nagyon magas a foszforszint a tóban, ezért többszöri próbálkozás után már felhagytunk a haltelepítéssel, mert sajnos mindig kipusztultak a halak” – mesél a kezdeti nehézségekről Lelovics Tamás alelnök. A szennyezett iszapot tavaly kezdték ismét kiszivattyúzni, de mivel nagyon költséges eljárás, így nem tudják egyszerre elvégezni, mindig az aktuális anyagi helyzetüktől függően folynak a munkák. 


Kényes kérdések

A társulás kezdeményezését általában mindenki pozitívan fogadta, leszámítva azokat, akik kénytelenek voltak az évekig jogtalanul használt területet visszaadni az eredeti tulajdonosnak, vagyis a községnek. Lelovics Tamás azt azért hozzáteszi, a falu vezetésétől több támogatásra lenne szükség például a telekrendezési kérdésekben, vagy az illegális szemetelőkkel kapcsolatban. „Állandó probléma, hogy ennyi év után is bárhol bármikor megjelennek illegális szemétlerakatok. A legtöbbször nagyon könnyen kideríthető, ki a tulajdonosa ezeknek. Természetesen nem kellemes felszólítani őket, hogy távolítsák el a lerakatokat, mégis megteszem, de ebben hiányolom a képviselők vagy a polgármester nagyobb aktivitását. Ez közérdek, nem magamért csinálom, de sajnos a legtöbben közömbösek az ilyen problémák iránt, és úgy érzem, egyedül maradok” – fejtette ki. A kezdetekben több berögzött szokás hiányosságára rávilágítottak, amelyeken változtatni kellene, de a változások nagyon nehezen történtek, rengeteg energiát kell kifejteniük azért, hogy nyomást gyakoroljanak a falu vezetésére. Egyébként az együttműködés jó a szervezet és az önkormányzat, illetve a községi hivatal között, évente több ezer eurós támogatást kapnak a falu költségvetéséből. A tavakat és a körülöttük lévő területet jelképes összegért bérlik a településtől. A támogatást nagyobb munkákra, például iszaptalanításra, kotrásra használják fel, de nagyjából ugyanakkora összeget hozzátesz a társulás is. Bevételük a költségvetési támogatáson kívül a személyi jövedelemadó 2 százalékából, a befizetett tagsági díjból, szponzori felajánlásokból és rendezvények megvalósításából van. Korábban rendszeresen szerveztek bált, jelenleg évente három horgászversenyt rendeznek. Régebben bográcsfesztivált és gyermeknapot is szerveztek, de ezeket átengedték más szervezeteknek, mert túl sok volt a feladat. 


Önerőből elért sikerek
„Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy európai uniós pályázatok nélkül sikerült a két halastavat rendbe hozni. A Telek-tóban a víz nem eléggé jó minőségű, de a Téglások száz-százalékosan működik, szerencsére teljesen egészséges a halállomány, oda rendszeresen telepítünk halakat. Bebizonyítottuk, hogy ha van néhány lelkes ember, aki kézbe veszi a dolgokat, akkor meg lehet valósítani a célokat nagyobb pénzösszegek nélkül is. Mindkét tónál új partot alakítottunk ki és megerősítettük, hogy ne mossa ki a víz, fákat ültettünk, kiépítettük a közvilágítást, szemétkosarakat, padokat helyeztünk ki, a Telek-tónál játszóteret és filagóriákat létesítettünk, gyaloghidat építettünk a víz fölé, lényegében egy újonnan kiépített tó lett a régi helyén nemcsak a horgászok, hanem a falu lakossága részére is. Nagyon sok kisgyermekes család jár ki, főleg hétvégén, de szívesen jönnek a kutyasétáltatók is. A Téglásoknál a homokfalba beköltöztek a partifecskék is, de sajnos vannak olyan lakosok, akik időnként elvisznek néhány kannányit a homokból, ezért omlik le a fal” – sorolta fel a szervezet alelnöke. A társulás tulajdonában sok munkagép van, például többféle fűnyíró, szegélyvágó, amelyeket szintén saját pénzből vásároltak és tartják velük rendbe a tó körüli területeket, valamint nagyjából félhektárnyi olyan területet, amelyet ugyan nem bérelnek, de mivel a közelben van és senki sem törődik vele, így azt is ők gondozzák. „Például a Telek-tó és a helyi élelmiszerbolt közötti elhanyagolt területet is mi tettük rendbe: a Föld napja alkalmából a gyerekekkel megtisztítottuk a szeméttől, elegyengettük a talajt, befüvesítettük, fákat ültettünk és azóta is mi gondozzuk. Ezen kívül több bekötőutat és más területet gondozunk a tavak körül önszántunkból” – tette hozzá. Mindkét halastó csaknem kéthektárnyi területen fekszik, a hozzájuk tartozó zöldterület több mint egy hektár, tehát összesen hathektárnyi területet gondoz a társulás. Májustól októberig legalább öt alkalommal kell lekaszálni több mint kéthektárnyi füvet, de vannak helyek, ahol hétszer-nyolcszor is le kell vágni. Ezen kívül a több tucat fát is le kell időnként botolni, hogy kényelmesen lehessen alattuk mozogni és esztétikusak legyenek.


Hiányzik az utánpótlás
„Sajnos egy generáció kiesett a tevékenységből, kamaszkorúak nincsenek közöttünk. A kezdetekkor sokszor előfordult, hogy a gyerekek utánam kiabáltak az utcán, hogy »Tomi bácsi, mikor lesz brigád?«, de mostanság ilyen nem fordul elő. Az első 5 évben volt egy erős csapat, amelynek a tagjai magukkal hozták a gyerekeiket is. Előfordult, hogy 27 gyerek is részt vett egy brigádon. Ez a korosztály felnőtt, már a húszas éveikben járnak és nem jönnek helyettük újak, pedig nagy szükség lenne rájuk. Most egyetlen fiatalkorú zsigárdi horgász van közöttünk, aki rendszeresen jár segíteni. A 18 év alatti korosztályból nagyon kevesen vannak és nem is veszik ki a részüket a munkából. A legaktívabb tagok általában 40 felettiek. Új tagokat úgy próbálunk toborozni, hogy mindig a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg, ha brigádot szervezünk, hogy minél többen lássák, tudjanak róla, de egyelőre eredménytelen ez a próbálkozás. Sokkal könnyebb szponzort találni egy-egy feladat elvégzéséhez, mint segítséget kérni kétkezi munkához. Például ha el kell szállítani valamit, biztos találunk valakit, aki ingyen vállalja a fuvart. Rengeteg fát ültettünk ki a tópartokon, a facsemeték nagy részét ingyen kaptuk, de az elültetésre alig akadt ember. Előfordult, hogy kénytelenek voltunk a munkáért fizetni.” A társulás működési szabályzatában szerepel, hogy minden felnőtt tagnak, aki kiváltja a horgászengedélyt, 12 óra társadalmi munkát kell végeznie évente. Annak, aki ezt elmulasztja, eddig 4 eurós órabért kellett fizetnie a társulásnak a le nem dolgozott órákért, de idén, hogy munkavégzésre ösztönözzék a tagokat, 10 euróra emelték ezt az összeget.


Álmok, tervek, célok
A Telektó Polgári Társulás szeretné a továbbiakban folytatni a munkát, szépíteni a két tó körüli területet. A Téglásoknál szeretnének egy fedett részt kialakítani a rendezvények egyszerűbb szervezése végett. Ami sok bosszúságot okoz, az a vandalizmus, erre is próbálnak megoldást találni. Több mint kétszáz fát ültettek ki az elmúlt években, de nagyon sokat kitörtek, akár egész fasort is. Ezeket mindig igyekeznek pótolni. „A több évvel ezelőtt telepített nyírfák már szép nagyra nőttek. Legutóbb mintegy negyven akácfát ültettünk és Varga Attila helyi aktivista segítségével platánfákat, császárfákat és nyírfákat.” Lelovics Tamás úgy véli, az egészen elmocsarasodott Kurcsa- és az Emlékkő-tavat is újjá lehetne varázsolni, és nem halastóvá, hanem rekreációs területté lehetne alakítani. A teljesen betemetett Vermek-tó helyén is egy szép zöldövezetet lehetne létesíteni, kutyasétáltatóval, sportpályával, játszótérrel. Mindez attól függ, mennyi embert tudnak megmozgatni, tudnak-e támogatókat találni hozzá és meddig lehet fenntartani a lelkesedést. A kérdésre, hogy a nehézségek ellenére miért csinálják, azt felelte, abban bíznak, hogy az utánuk következő generációnak egy szép környezetet, egy valóban értékes dolgot hagynak. „Az, hogy milyen állapotban vannak a zöldterületek a településen, a mi hozzáállásunkat tükrözi. Ezért fontos, hogy a mindenkori vezetés támogassa az ehhez hasonló kezdeményezéseket és nyomást gyakoroljon a lakosokra, hogy ne hanyagolják el a saját környezetüket. Ha meghalunk, a gyerekeink nagy valószínűséggel megszabadulnak az utánunk maradt tárgyaktól, de ha egy ilyen értéket hagyunk magunk után, talán nem akarnak majd megszabadulni tőle” – zárta a beszélgetést. A végén megjegyezte, nagyon jó döntés volt az egykori képviselők részéről, hogy nem engedték, hogy a község magánvállalkozóknak eladja ezeket a területeket, mert akkor talán ma a tavak közelébe se mehetnének a falu lakosai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?