Matovič, a miniszterelnök

Igor Matovič

Olyasmi történt az egyik hétvégi politikai vitaműsorban, amire még nem volt példa: Igor Matovičtól megkérdezték, vállalná-e a miniszterelnöki posztot. 

A választás előtt három héttel ugyanis olyan helyzet kezd kirajzolódni a szlovákiai politikai életben, amely alapján az Igor Matovič által vezetett OĽaNO lehet a legerősebb ellenzéki erő, akár még a Smert is utolérheti. Így pedig ők jelölhetnék a miniszterelnököt, amit a koalíciós partnereknek illene elfogadni. 

Így történhetett meg, hogy az az Igor Matovič, aki rendszeren kívüliként, „egyszerű emberként”, örök lázadóként került be a köztudatba, hirtelen ilyen kérdések kereszttüzében találta magát. De hogy jutottunk ide? Hiszen az ősz folyamán az OĽaNO a felmérések szerint már-már a kiesés határára sodródott, Matovič pedig egyre kétségbeesettebb húzásokat tett, hogy mentse a menthetőt. Hogy végül mégis sikerrel járt, az nagyrészt két dolognak köszönhető. 
Az első: továbbra is ő a hazai korrupcióellenes háború arca. Hiába tűntek fel új pártok, Matovič egy-két akcióval mindenkit emlékeztetett: ebben az országban ő az Igazság Harcosa (és a politikai marketing pápája).

Leglátványosabb húzása kétségtelenül az volt, amikor a „nép nevében lefoglalta” Ján Počiatek exminiszter cannes-i villáját a francia Riviérán.

A másik fontos tényező, hogy a kampány finisében az OĽaNO maximumra tekerte a populizmust. Miközben Truban, Kiska és Hlina a szélsőségesek elleni tüntetésekkel próbálta tematizálni a kampányt, Matovič a béke angyalaként párbeszédet sürgetett Kotlebáékkal. Abszurd ötlet volt – főleg az ő szájából –, de a többségnek bejött. A konfliktus felvállalása helyett annak elodázását vetette fel: ismét megnyomhatjuk a „szundi” gombot, ahelyett, hogy foglalkoznánk a problémával. 

Az emberek egy része pedig – úgy tűnik – inkább alszik tovább. A másik zseniális húzás az volt, hogy internetes szavazást, vagy talán inkább webshopot csinált a választási programból. 11 kérdésben bárki véleményt nyilváníthat az interneten, a leendő kormány pedig majd ehhez tartja magát – szól az ígéret. Az ötlet maga üdvözlendő, a kivitelezés azonban már számos kérdést felvet. 

Miért csak három héttel a választás előtt, miért csak ebben a 11 kérdésben kérdezik meg az embereket? 

Az egész akció inkább tűnik egy jól marketingelt adatbázis-építésnek (a kérdések megválaszolása előtt mindenkinek meg kell adnia egy e-mail-címet és egy telefonszámot), mint népszavazásnak. 

Na de hogy reagált végül is Matovič a miniszterelnökséget firtató kérdésre? Hárított, természetesen: nem mondta, hogy vállalná, de azt sem, hogy nem. Meglebegtette, hogy akár külsős szaktekintélyt is felkérhetnének miniszterelnöknek, de ez több szempontból is problémás megoldás. Az bevett dolognak számít Szlovákiában, hogy egyes miniszteri posztokra párton kívüli személyeket kérnek fel, a miniszterelnöki poszttal azonban ilyen még nem volt. Kérdéses, hogy mekkora tekintéllyel bírna ebben a pozícióban egy olyan személy, aki mögött nem áll egy győztes párt, és aki nem mérette meg magát a választáson. 

A mostani kormány működésén látjuk: már az is súrlódásokat okoz, ha nem az adott párt legerősebb embere ül a kormányfői székben. 

Ezt a verziót tehát inkább hanyagoljuk, ami ismét csak visszavezet minket Matovič miniszterelnökösködéséhez. Nos, egy biztos: szokatlan lenne, mondhatni karakteridegen. 

Kormányfőként óriási lehetőséget kapna, de többé nem mutogathatna másokra, hiszen az ő kezében összpontosulna a végrehajtó hatalom. Nem véletlen, hogy az OĽaNO vezetője kerülgeti a kérdést, mint a forró kását.

Mert lehet, hogy Igor Matovič gyűlöli a Smert, bátran fellép a korrupt hatalmasságok ellen és ha úgy tartja kedve, bárkibe belekap, de egyvalamitől tiszta szívből retteg: az pedig a felelősségvállalás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?