Az írásszakértő biztos benne, hogy Rusko aláírásai 2013 után keletkeztek

Marián Kočner
Pozsony |

Az írásszakértő, aki megvizsgálta Pavol Rusko vádlott aláírásait, biztos abban, hogy azok 2013 után keletkeztek. Ezt a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt mondta, a Markíza televízió váltóinak meghamisításáról szóló tárgyaláson. A védelem állítása szerint a váltókat 2000-ben írták alá, ezzel akarták megoldani a Gamatex-ügyet.

„Mindazok alapján, amit megállapítottam, biztos vagyok abban, hogy az aláírások 2013 után keletkeztek”

– mondta Straková a Ján Šanta ügyész kérdésére adott válaszában. Azt állította, Pavol R. aláírásai nem keletkezhettek 2000-ben, mint azt a vádlott és a védője állítja. Strakovának 399 aláírásmintát bocsátottak rendelkezésére az összehasonlításhoz, amit „igazán tekintélyes mintának” tart a szakértő.

Azt is elmondta, hogy 2018 októberében többször is felhívta Mária Zelenková szakértő. Azt akarta, hogy szakvéleménye homályos, „semmisnek tekinthető” legyen. Straková elmondta, ezt követően letiltotta a telefonszámát. Megerősítette, hogy soha nem csinált ilyet.

Zelenková Pavol Rusko aláírásait még a polgári eljárás keretében vizsgálta. Az erről szóló, Marián Kočner és ügyvédje, Michal Mandzák közötti kommunikáció felolvasását tavaly decemberben javasolta Daniel Lipšic, a Markíza ügyvédje. Elmondása szerint a kommunikáció bizonyítja, hogy Zelenkovának jó kapcsolata volt a védelemmel. Mandzák ezt visszautasítja.

„Hogy mer ez a szakértő ilyen módon beavatkozni a folyamatba?” – tette fel a kérdést az ügyész. Šanta úgy ítéli meg, hogy Zelenková a védelem érdekében próbálta befolyásolni az ügyet. Az ügyész arra is rámutatott, hogy ez az igazságügyi minisztériumot is érinti, mert a kriminalisztikai szakértők oda tartoznak. Šanta azt mondta, azzal, hogy esetleg fellépnek azok ellen, akik megpróbálták befolyásolni a folyamatot, megvárja a döntést. Rámutatott, hogy nem csak egy emberről van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?