Kollár: Fico tárgyalt Kočnerrel

boris kollár
Pozsony |

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke azt állítja, megbízható forrásból tudja, hogy Robert Fico, a Smer vezetője a főügyészválasztásról tárgyalt Marián Kočnerrel, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított nagyvállalkozóval.

A szlovák rádió szombati Párbeszéd című műsorában Kollár azt mondta, ha a hatóságok felkérik, nyilvánosságra hozza a bizonyítékot.

Fico–Kočner–Trnka-trió

A Sme rodina elnöke egy hete a Markíza vitaműsorában is beszélt arról, hogy Fico Kočnerrel és Dobroslav Trnkával hármasban arról tárgyalt, hogyan fog lezajlani Trnka főügyésszé választása a parlamentben. A rádiós műsorban Kollár vitapartnere, Bugár Béla, a Híd elnöke azt mondta, nincs tudomása ilyen találkozóról, csak a médiából értesült róla. „Ha Kollárnak bizonyítékai vannak, hasznos lenne, ha nyilvánosságra hozná azokat” – mondta. Fico korábban kijelentette, nem reagál Kollárra. „Ha van valamijük, hozzák nyilvánosságra” – mondta az újságíróknak. Azt nem árulta el, hogy ebben az ügyben kihallgatta-e a rendőrség. „Már úgy járok a rendőrségre, mint zeneórára, azt sem tudom, mikor milyen ügyben kérdeztek” – jelentette ki a Smer elnöke.

Bugár és Kollár is egyetértett abban, hogy Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása hatással lesz a parlamenti választásra. „Ugyanakkor nem tetszik, hogy egyesek a két fiatal szerencsétlenségén élősködnek“ – mondta Bugár. Kollár szerint is lesz hatása a kettős gyilkosságnak. „De alapjában nem változtat a dolgokon” – tette hozzá a Sme rodina elnöke.

Danko és Kočner

Andrej Dankót, az SNS elnökét az STV vasárnapi politikai műsorában faggatták Kočnerrel való kapcsolatáról. Danko beismerte, hogy többször kereste Kočnert, de igyekezett „távol tartani magától” a nagyvállalkozót, nem folytatott vele kompromittáló beszélgetéseket, és csak szűkszavúan válaszolt az SMS-eire.

„Körülbelül ötvenszer írt nekem, nyolcszor válaszoltam, mindig csak annyit, hogy OK, kösz, nem. Soha nem merészelt megzsarolni semmivel”

– jelentette ki Danko, és hozzátette azt is, nincs Pozsonyban egyetlen ember sem, aki parancsolgathatna neki, és soha nem kötött semmilyen üzletet a maffiával.

Ezzel szemben felrótta vitapartnerének, Miroslav Beblavýnak, a PS/Spolu társelnökének, hogy olyan emberekkel lépne koalícióra, akik kapcsolatban álltak Marián Kočnerral. Arra célzott, hogy az SaS elnöke, Richard Sulík is találkozott vele.

Beblavý azt válaszolta, sajnos elképzelhető, hogy olyan emberekkel is kénytelenek lesznek kormányozni, akik találkoztak a nagyvállalkozóval, mert a Smer, az SNS és az ĽSNS akkora veszélyt jelent az országra, hogy az egész ellenzéknek össze kell fognia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?