A kukába hajította Trump béketervét a kuvaiti házelnök

A szemétbe való a Donald Trump által bemutatott közel-keleti béketerv a kuvaiti parlament elnöke szerint, aki szombaton egy tanácskozáson ténylegesen a kukába hajította az amerikai elnök nevével fémjelzett dokumentum egy másolatát.

Marzuk al-Ganim az arab országok házelnökeinek ammáni rendkívüli ülésén kifejtette: "az évszázad megállapodása" valójában "halva született", és nem hajlandók további egyeztetésre erről a kérdésről. Az arab és muszlim emberek nevében a kuvaiti házelnök kijelentette, hogy a Trump-béketerv "a történelem szemétdombjára való", majd a teremben mellette álló szemetesbe dobta a dokumentum egy példányát. Akcióját a tanácskozás résztvevőinek tapsa kísérte.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) és az Arab Liga már korábban elutasította a Donald Trump által az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére előterjesztett tervezetet, amelynek értelmében Izrael a területéhez csatolhatna több mint 130 ciszjordániai zsidó telepet, illetve kiterjeszthetné fennhatóságát a Jordán völgyére is. A Trump-béketerv szerint Jeruzsálem a zsidó állam "oszthatatlan" fővárosa maradna

 Az arab országok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőbeli palesztin államhoz tartozzon valamennyi, 1967-ben elfoglalt palesztin terület, és fővárosa Kelet-Jeruzsálem legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?