Elnapolták a reszocializációs intézet ügyének megtárgyalását

Čistý deň
Galánta |

Májusra halasztotta a bíróság a Čistý deň reszocializációs központ ügyének megtárgyalását. Az intézmény továbbra sem hajlandó kiköltözni a Nagyszombat megye által fenntartott galántai épületből.

A megyei önkormányzat két évvel ezelőtt vetett véget az együttműködésnek, 2018-ban szerződést bontott a reszocializációs központtal, és megvonta az anyagi támogatást az intézménytől. A két épület közül a felmondási idő letelte után egyikből kiköltözött a Čistý deň, a másik épület miatt azóta pereskedik a két fél. 

Nagyszombat megye kitart amellett, hogy a reszocializációs központ jogtalanul használja az épületet, ezzel megsérti a megyei önkormányzat tulajdonjogait. 

Jozef Viskupič (OĽaNO) megyeelnök arról tájékoztatott, hogy a csütörtöki tárgyaláson elődje, Peter Tomeček is vallomást tett. „A Čistý deň jogi képviselői tanúként hívták be a tárgyalásra Peter Tomečeket. 2005-ben ő kötött bérleti szerződést az intézménnyel. Ma a reszocializációs központ jogi képviselője, Zuzana Tománková nagyon részletesen beszélt a 15 évvel ezelőtt történt szerződéskötés részleteiről. Számunkra ez azért is érdekes, mert amikor 2016-ban erről kérdezte őt az azóta meggyilkolt Ján Kuciak újságíró, semmilyen konkrétumra nem tudott visszaemlékezni. Ma viszont, paradox módon a szerződéssel kapcsolatos olyan kérdésekre is pontosan tudott válaszolni, amihez már nem férhet hozzá” – fejtette ki Jozef Viskupič. 

A bírósági tárgyalás május 21-én folytatódik. A bíróság a Čistý deň által beadott keresettel foglalkozik, amelyben az intézmény arra kéri a bíróságot, mondja ki, hogy az épület tulajdonosa a reszocializációs intézet, ezért nem lehet kiüríteni, ahogy a megye követeli. 
A Čistý deň által egykor használt galántai épületek egyikében a megye új, szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményt működtet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?