Idősebb diákok erőpróbája Dunaszerdahelyen

gyerek teremfoci
Dunaszerdahely |

Vasárnap az idősebb diákok (U15) erőpróbájával (kezdés: 8.45) folytatódik a csallóközi futballcsapatok teremtornáinak idei sorozata.

A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban az idősebb diákok (U15) mezőnyében ezúttal már nyolc csapat, a bajnoki tabella első nyolc helyezettje (Kisudvarnok, Vásárút, Jányok, Diósförgepatony, Gelle, Alistál, Nagyszarva, Nyékvárkony) csatázik a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének vándorserlegéért, a terembajnoki címért, az egyéni díjakért. 

„Szeretnénk minél több focistapalántának játéklehetőséget kínálni. A végrehajtó bizottság határozata értelmében az utánpótlás-korosztály megmérettetésein három alakulattal növeltük a résztvevők számát. Mivel a létesítményben csupán öt öltöző áll a rendelkezésünkre, ezért az együttesek osztoznak az öltözőkön. A párharcok játékideje 18 perc, térfélcsere nélkül. Egy csapat minimum kilenc futballistával (1 kapus, 8 mezőnyjátékos) állhat csak csatasorba. A két cseresor egy-egy mérkőzésen azonos periódust, azaz nyolc percet köteles eltölteni a játéktéren. Korábban ugyanis az edzők zöme öt-hat játékost küldött pályára, az epizodisták pedig végigülték a tornát. Ennek szeretnénk elejét venni” – ecsetelte lapunknak filozófiájukat, a versenykiírásban bekövetkezett változtatásokat Földes Richárd, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. 

A szervezők a kollektívákat két négytagú csoportba sorsolták be, ezekben mindenki mindenkivel összeméri tudását. A folytatásban a helyosztókra kerül sor. Az erőpróba győztese a területi szövetség elnökének vándorserlegével távozik a helyszínről. A kollektívák emléklapot és focilabdát kapnak, a torna legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét pedig különdíjjal jutalmazzák. A Dunaszerdahelyi járás diákcsapatainak hagyományos téli seregszemléjére címvédőként az egyházgelleik érkeznek.

Érdekes

XXX. TEREMTORNA A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI FUTBALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK VÁNDORSERLEGÉÉRT

IDŐSEBB DIÁKOK (U15), Dunaszerdahely, városi sportcsarnok, csoportmérkőzések – vasárnap, 8.45: Malé Dvorníky–
Rohovce, 9.05: Trhová Hradská–Vrakúň, 9.25: Janíky–Holice na Ostrove, 9.45: Orechová Potôň–Dolný Štál, 10.05: Rohovce–Holice n/O., 10.25: Vrakúň–Dol. Štál, 10.45: M. Dvorníky–Janíky, 11.05: Trh. Hradská–Or. Potôň, 11.25: Janíky–Rohovce, 11.45: Or. Potôň–Vrakúň, 12.05: Holice n/O.–M. Dvorníky, 12.25: Dol. Štál–Trh. Hradská.

Helyosztók – 12.45: mérkőzés a 7. helyért (A4–B4); 13.05: mérkőzés az 5. helyért (A3–B3); 13.25: mérkőzés a 3. helyért (A2–B2); 13.45: döntő (B1–A1).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?