A párkányi orvosi készültség újkori története

pp

Párkányban 2017-ig működött a felnőttek számára és a gyermekek számára is orvosi készültség.

Majd ugyanebben az évben az egészségügyi tárca meghirdette az orvosi készültségek reformját, értsd: alapos szűkítését. Meghirdette, majd kiértékelte a pályázatokat. A Nyitra megye által fenntartott Párkányi Rendelőintézet megpályázta az orvosi készültségeket. Az eredményhirdetést követően, az első körben Párkány nem volt eredményes, noha a legközelebbi eredményes készültség 50 kilométerre található a várostól, Érsekújvárban és Komáromban. Azonban a párkányi régióban találhatók olyan települések, ahonnan a legközelebbi eredményes készültség több mint 70 kilométerre található és tömegközlekedéssel csupán átszállással közelíthető meg.

Mivel Nyitra megye a Párkányi Rendelőintézet fenntartója, amely a készültséget megpályázta, a térség megyei képviselőjeként nem hagytam, nem hagyhattam annyiban a dolgot. 2017 decemberében, Karácsony előtt néhány nappal fogtam magam és végigjártam a párkányi körzet mind a 23 települését arra kérve polgármester-társaimat, írják alá a petíciót, amelyben közösen követeltük, hogy a minisztérium értékelje át döntését, az orvosi készültségek térképén jelenjen meg Párkány. Meglett az eredménye, a kiegészítő pályázatban, a 2. fordulóban Párkány is rákerült a készültségek országos térképére. De csupán a felnőttek orvosi készültsége, a gyermekeké nem. Ennek állítólag szakmai oka volt. Mégpedig a döntésnél a távolságokat nem vették figyelembe csupán azt, hogy a korábbi készültség-hálózatban, amikor Párkányban mindkettő megvolt, napi átlagban kevés szülő jelent meg gyermekével a készültségen az esti vagy az éjszakai órákban. A felnőttek többen, jóval gyakrabban. Emellett a Párkányi Városházáról is érkezett kérvény, támogató levél az egészségügyi tárcához, a polgármester aláírásával.

2019. őszén a Párkányi Rendelőintézet igazgatójának, Czékus Andrásnak vezetésével újjáépítették a készültéség belső tereit, így méltó körülmények fogadják a készültségre igyekvő pácienseket. Az újjáépítés költségeit az intézmény fenntartója, Nyitra Megye Önkormányzata biztosította.


 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKÖ képviselőjelöltje

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?