Saját fia gyilkolhatta meg az 59 éves apát

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség
Királyhelmec |

Emberöléssel vádolja a rendőrség azt a 38 éves királyhelmeci férfit, aki a nyomozás alapján január 17-én, egy szóváltást követően, konyhakéssel hasba szúrta 59 éves apját. Az ügyről Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott.

A férfit, aki állítólag üvegre esés következtében sérült meg, kórházba szállították. A rendőrség azonban februárban olyan közleményt kapott, hogy a férfi elhunyt, és a boncolás eredménye szerint a halálát szúrt seb okozta.

„Mivel a boncolás eredményei alapján nem zárható ki az idegenkezűség, a tőketerebesi nyomozók azonnal belekezdtek az ügy kivizsgálásába. Megállapították, hogy a szóváltást követően a 38 éves Gabriel konyhakéssel hasba szúrta 59 éves apját. Bár a bűncselekmény január 17-én történt Királyhelmecen, a tettes csak három nappal később hívott segítséget édesapjának” – közölte Ivanová.

A rendőrök azonnal elfogták Gabrielt, és a rendőrségi fogdába helyezték. A férfi önként felmutatta a kést is, amelyet lefoglaltak, és szakértői vizsgálatra küldtek.

A gyűlést és az összes bizonyítékul szolgáló anyag kiértékelését követően a nyomozó büntetőeljárást indított a férfi ellen, és indítványozta annak letartóztatását. „Ha beigazolódik bűnössége, a tettes 9-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat” – tette hozzá Ivanová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?