VIDEÓ: Túlfutott a leszállópályán és összetört egy repülőgép Isztambulban

aa

Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve három darabra tört egy utasszállító szerdán az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. A közlekedési minisztérium közlése szerint a balesetben többtucatnyian megsérültek, halálos áldozatok azonban nincsenek.

A járművön tartózkodó 171 utas és a hatfős személyzet evakuálása folyamatban van. Isztambul tartomány kormányzói hivatala arról számolt be, hogy 52 sérültet szállítottak kórházba - jelentette az NTV török hírtelevízió.

A légikikötőt lezárták a forgalom előtt, a gépeket a metropolisz másik nemzetközi repülőterére irányították át.

A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A videófelvételek alapján a gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen.

Cahit Turhan török közlekedési miniszter az NTV élő adásában azt mondta, hogy az utasok egy jelentős része saját erejéből távozott a repülőgépből. Turhan egyúttal arra is rámutatott, hogy a Boeing 737-800 típusú gép a leszállást követően nem tudott lelassulni, és így kifutott a pálya mögötti mezőre. A tárcavezető mindazonáltal jelezte, hogy a gép pilótáival még nem tudtak kapcsolatot teremteni.

A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított.

Isztambul tartomány kormányzója, Ali Yerlikaya a helyszínre sietett, ahogyan a város rendőrkapitánya, Mustafa Caliskan is.

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki.

#VIDEO: The video shows a passenger plane breaking into two after skidding off the runway during landing at an airport in #Istanbul, #Turkey on Wednesday. — @t24comtr pic.twitter.com/QJs3NCi7Zi

— Saudi Gazette (@Saudi_Gazette) February 5, 2020

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?