5 tény a koronavírusról

koronavírus

Pár napja még azt se tudtuk, mi az, ma pedig talán nincs ember, aki ne hallott volna róla, és ne félne tőle. Sorra vesszük, mi mindent lehet jelenleg tudni, hogy van-e ok a pánikra.

1. Eredete. Nem új kórokozó, hanem egy mutálódott változata az 1960-ban már ismert és kezelt vírusnak. A 2019-nCoV – ez a hivatalos neve a mostaninak – Kínában jelent meg először, Vuhan városban, amelyet azóta karanténba is zártak. Decemberben ütötte fel a fejét, az év végén pedig az Egészségügyi Világszervezetnek is bejelentette Kína, hogy fertőző betegségről van szó, amely emberről emberre is terjed, a lappangási időszak akár 14 nap is lehet, s a végkimenetel nem feltétlenül halálos.

2. Tünetei. Nagyon hasonlítanak a tüdőgyulladáséihoz és a megfázáséihoz, a hidegrázás, láz, köhögés és légszomj, de a gyors szívverés és a veseelégtelenség is idesorolható. Köhögéssel és tüsszentéssel terjed. Haláleset eddig Kínában történt. A statisztikák szerint egy influenzajárvány idején többen halnak meg a különféle szövődmények miatt, mint a koronavírus-fertőzéstől. A legveszélyeztetettebbek azok, akiknek legyengült az immunrendszerük, és emellett Kínában is jártak az elmúlt hónapban, vagy olyan személlyel érintkeztek, aki nemrég érkezett meg Kína fertőzött részéről.

3. Kezelése. Ismert ellenszere sajnos még nincs – bár a kutatások intenzíven folynak –, a hagyományos antibiotikum és az influenza elleni védőoltás nem hatásos ellene. A legnagyobb veszély talán nem is a fertőzés, hanem a pánik, hiszen sokan felvásárolják a lázcsillapítókat a gyógyszertárakból, a félelem és szorongás pedig számos más betegség kialakulásának is oka lehet, például gyomorbántalmakénak.

4. Európában. Az Európai Unióban több gyanús esetet is vizsgáltak, többségükről már kiderült, hogy alaptalan volt a feltételezés. A hozzánk legközelebbi ilyen beteg Bécsben volt, egy kínai légikísérő, de kiderült róla, hogy bár tünetei hasonlóak a koronavírus által okozottakhoz, nem ettől fertőződött meg. Szlovákia válságstábot hívott össze, s mindent megtesz azért, hogy lakosai ne találkozzanak az új kórokozóval. Pánikra egyelőre semmi ok.

5. Mitől féltünk eddig? A járványoktól való félelem nem újdonság, néhány évente jön egy új vírus, amelyről addig nem hallottunk, de pár nap alatt beszivárog a köztudatba, ami információ fellelhető róla, annak utánajárunk. Pánikszerűen féltünk az 1980-as években az AIDS-től, 2006-ban a H5N1 nevű, 2014-ben pedig a dél-amerikai Zika-vírustól.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/6. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?