Danko: Bízom benne, hogy beigazolódik, én írtam a kisdoktorimat

Andrej Danko

Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke azt mondta, bízik benne, hogy a rendőrségi vizsgálat igazolja, ő írta a kisdoktori munkáját.

Keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem gyanúsították meg és nem vádolják semmivel, tanúként hallgatták ki. Mária Faltániová Besztercebánya (Banská Bystrica) megyei rendőrségi szóvivő a TASR-nek megerősítette, hogy a rendőrség vizsgálódik az ügyben a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen.

„Örülök, hogy a rendőrség tisztázza ezeket a dolgokat, azt hogy legálisan szereztem a titulusomat. Majd akkor nyilatkozom, ha meglesz a nyomozás eredménye. Én sem tudok többet, és magam is kíváncsi vagyok. Bízom benne, hogy beigazolódik, megírtam a munkát, hogy voltam azon a vizsgán” - jelentette ki a házelnök, hozzátéve, hogy abban az időben még senki nem sejthette, milyen pozíciót fog egyszer betölteni, éppen ezért nem adta volna meg neki senki  csak úgy azt a vizsgát.

Danko úgy véli, a sajtóhírek alapján valaki bejelentést tehetett a rendőrségen, hogy vizsgálják ki az ügyet. Bővebben csak a nyomozás lezárása után fog nyilatkozni. Faltániová megerősítette, hogy az ügyben egyelőre senki ellen nem emeltek vádat. A nyomozás megindításáról a Denník N írt.

A Dankóval kapcsolatos plágiumvádakkal tavaly az egyetem Akadémiai Szenátusa is foglalkozott és megállapította, hogy a sajtóban nyilvánosságra hozott kisdoktori és a forrásaként szolgáló szakirodalom „jelentős mértékben egyezést mutat”, néhány helyen pedig kis mértékben módosították, helyenként egyezik a fejezetekre és alfejezetekre bontás is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?