Kulturális veszteségeink 70.

De annyit talán mindenki tud, hogy errefelé nem lehet megélni írásból, illetve kevés szerzőnek sikerül. Ők vagy élő klasszikusok, vagy nagyon betalálnak a tutiba, vagy pedig tudatosan keresik a reflektorfényt. Ez utóbbihoz külön képesség kell, nem mindenki tud élni a show-biznisz, illetve a digitális kor adta lehetőségekkel, hogy eladja magát, illetve műveit. Ők azok, akik mással keresik a kenyerüket, lehúznak valahol napi nyolc órát, és ha esténként még van energiájuk, nekiülnek a készülő regénynek, novellának, versnek. És nyilván gyakran gondolnak arra, mennyi minden születhetne még a kezük alatt, ha ez lehetne a fő foglalkozásuk, ezért kapnának havi fixet „valakitől”. Persze nem mindegy, kitől. Az államtól például eléggé kockázatos dolog pénzt elfogadni valamiért, ami még csak most körvonalazódik az agyban. Mert a megelőlegezett bizalom rázós dolog.

Nálunk egyszerűbb a helyzet, mint Magyarországon: a szerző folyamodhat az Irodalmi Alapnál pár hónapos alkotói ösztöndíjért, és ha megkapja, a könyvkiadó már nem pályázhat szerzői honoráriumra. Nincs olyan, hogy valakinek azért járna havi juttatás, mert például tagja egy, a regnáló kormány által fontosnak kikiáltott szervezetnek. Magyarországon ilyen a Magyar Művészeti Akadémia, többnyire éltesebb korú tagokkal, akik halálukig kapják a havi járadékot: 350 ezer forintot. A 65 év feletti állami díjasok ezenkívül nyugdíj-kiegészítő művészjáradékot is igényelhetnek. Cserébe nyilván úgy táncolnak, ahogy a hatalom fütyül, nem kritizálják a kultúrpolitikát – bár ez eleve eszükbe sem jutna, hiszen az MMA alaposan megszűri a tagságát, nehezebb oda bekerülni, mint a pilótaképzőbe.

És most jön a lényeg: a Petőfi Irodalmi Múzeum elhatározta, hogy a középgenerációs írók munkáját is támogatni fogja, pontosabban azokét, akik megérdemlik. Ez a Térey-ösztöndíj, amelyet öt évig folyósítanak 30 kiválasztottnak. Havi 320 ezer forint, ennyiért már akár fel is mondhat az illető a szánalmas munkahelyén, és csak az írásnak élhet öt hosszú éven át. Aztán kiderült, hogy 15 „tartalékos” is megkapja az apanázst, vagyis 45 szerző örvendezhet,

de csak két évig, mert az illetékesek akkor majd szépen megvizsgálják, ki mit hozott létre, és néhányat kiszórnak közülük. Ezt már most közölték velük, a miheztartás végett.

Az írószervezetek javasolhatták tagjaikat az ösztöndíjra, ami csak látszólag demokratikus húzás, ugyanis komoly dilemma összeállítani egy ilyen névsort. Mert hiszen kiválaszthatják maguk közül a legjobbakat, vagy figyelembe vehetik azt, hogy kik szorulnak rá leginkább a pénzre. Esetleg kik a legjobb haverok, a legszimpatikusabbak stb. Sokan eleve nem kértek ebből, mások csak azért nem húzatták ki magukat a jelöltek közül, mert biztosak voltak benne, hogy úgysem lesznek nyerők.

Két hete áll a bál – eddig öt szerző jelentette be, hogy nem kér a Térey-ösztöndíjból, egyiküket másnap kihúzták egy állami rendezvény szereplőinek névsorából, mert a minisztériumnak „megváltozott a koncepciója”.

Szervezetek tiltakoznak közleményekben, az írók egymást heccelik, hogy XY miért fogadta el, Z miért nem, kinek kellett volna még felkerülne a listára, és kinek semmiképp. A PIM igazgatója pedig nyilván élvezi a műsort, mert sikerült megosztania a derékhadat, eléggé undorító módon. Lám, minden csak pénz kérdése...