Nem törvénysértő a karikák megosztása

Pozsony |

Több, külföldről szavazó szlovák állampolgár lefényképezte és nyilvánosságra hozta az általa kiválasztott párt szavazólapját a bekarikázott jelöltekkel. Az Állami Választási Bizottság szerint ezzel nem sértenek törvényt, csak megszegik a választás titkos szavazásra vonatkozó alapelvét.

A bizottság elnöke, Eduard Bárány szerint nem tilos, hogy a szavazók elárulják, kire szavaztak. „Aki nyilvánosságra hozza hogyan szavazott, lehet nem is tudatosítja, hogy ezzel megsérti a demokratikus verseny szabályait” – tájékoztatott Bárány.

Hozzátette, a titkos szavazás a választási szabadság védelmét biztosítja, és ha ez megsérül, a választók saját maguknak okozhatnak problémát, hiszen kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy a jövőben a szavazatuk miatt üldözni fogják őket.

„Azzal, hogy megosztják, hogyan szavaztak, károsítják a titkos szavazás elvét, amely az ő védelmüket szolgálja”

– magyarázta lapunknak Michaela Ružičková, az országos választási bizottság hivatalának vezetője.

„Ezzel viszont semmilyen törvényt nem sértettek meg, mert semmilyen törvény nem tiltja, hogy nyilvánosságra hozzák a szavazócédulákat. Ugyanez igaz a politikai pártokra is. Ha nem a választási moratórium alatt, fizetett tartalomként osztják meg a választók által lefényképezett szavazólapokat, akkor minden rendben van. Ellenkező esetben ez politikai reklámnak minősülne, és sértené a választási moratóriumot” – állítja Ružičková.

Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató intézet vezetője korábban lapunknak elmondta, a négy évvel ezelőtti adatok alapján szerinte a külföldről szavazó szlovák állampolgárok elsődlegesen a jelenlegi ellenzéki demokratikus pártok támogatottságát növelik majd. 2016-ban alig több mint ezer külföldön élő hazai szavazott, akik legnagyobb arányban az SaS-ra, a Hídra és a Sieťre adták voksukat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?