A felsőkirályiak hetedik diadala a XX. TIBI-kupán

tibi
Vágsellye/Felsőkirályi |

 A felsőkirályiak diadala került a hagyományos TIBI-kupa jubileumi évfolyamának a krónikájába. 

A siker értékét hatványozza, hogy ez volt a serleghalmozó címvédő immár hetedik tornaelsősége. A Vágsellyei járás csapatainak focibarátságot jelképező év eleji regionális erőpróbája huszadik felvonásán a vágsellyei sportcsarnokban tizenkét csapat csatázott a trófeáért, a különdíjakért. A szomszédos Galántai járást a diószegiek képviselték. Hozzájuk hasonlóan a tornapalettán újoncnak számítottak az érsekújvári járásbeli jattóiak. Hosszabb kihagyás után ismét csatasorba álltak a negyediek. 

A három négytagú csoportban a kollektívák előbb körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. A jól bevált versenykiírásnak köszönhetően a három csoport első helyezettje a negyeddöntőben várt a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelére. A csoportmérkőzések azt sugallták, hogy a három csoportelső – a címvédő felsőkirályiak, a mocsonokiak és a negyediek – pályázik a legnagyobb eséllyel az elsőségre. Meglepetésre a IV. ligás negyedieket a negyeddöntőben a vágtornóciak búcsúztatták. A tétmeccseken fogytán volt a csoportban gólerős felsőkirályiak puskapora. A vágsellyei ifiket 1:0 arányban fektették két vállra, az elődöntőben pedig büntetőkkel verték a vágtornóciakat. Szurkolóik nagy örömére a döntőben nem bíztak semmit a véletlenre, taktikailag érett játékkal győzték le a mocsonokiakat. A mindent eldöntő csata főhőse a győztesek hálóőre, Boris Masár volt. A nevezett remek védések sorát produkálta, s a félpályáról leadott parádés kapáslövéssel állította be a 2:0-ás végeredményt.

„A színvonalas seregszemle kicsúcsosodása derbi volt a javából. Az összes játékosnak lehetőséget kínáltam, mindannyian nagy érdemeket szereztek az újabb tornadiadalban. Sokat nyomott a latban fanklubunk fergeteges buzdítása” – ecsetelte a felsőkirályiak produkcióját, a hangulatot edzőjük, ifj. Kokes László. Egyébként a győztesek több idősebb futballistájukat, Lalákot, Jakubjakot, Šulgant, Petrovskýt, Straňákot, Mrázikot pihentették. „Tornánkon a klubvezetők tovább fűzték a baráti szálakat, a játékosok örömfocijuk során megvillantották tudásukat, a futballhívek pedig jól szórakoztak. Az utóbbi évek legnívósabb erőpróbáján a nap folyamán mintegy ezer néző fordult meg a sportcsarnokban. Köszönettel tartozom a szervezőgárdának és Vágsellye polgármesterének, Jozef Belickýnek” – fogalmazott a névadó ötletgazda, Tibor Rábek. Neki köszönhetően több értékes díj (ruhaszárító gép, tévékészülék, porszívó) talált gazdára a tombolában. 

A szervezők különdíjjal jutalmazták a torna legjobb kapusát, a vágtornóci Zsille Róbertet, legjobb mezőnyjátékosát, a felsőkirályi Matej Blehót és legjobb góllövőjét, a mocsonoki Keszely Norbertet.

Érdekes

XX. TIBI-KUPA, a Vágsellyei járás csapatainak terembajnoksága

Negyeddöntők: H. Kráľová–Šaľa dorast 1:0, g.: D. Rábek; Neded–Trnovec n/V. 2:3, g.: Pevala, Peciar, ill. Jeremias 2, Babinec; Veča–Jatov 7:2, g.: Borovský 3, Homola, Čiernik, Kubík, Kartík, ill. Takács 2; Močenok–Kráľová n/V. 5:0, Keszely 2, Virág, Sedmák, öngól.

Elődöntők: H. Kráľová–Trnovec n/V. 1:1, g.: Kriška, ill. Babinec – büntetőkkel: 3:1; Veča–Močenok 1:4, g.: Borovský, ill. Sedmák, Paľo, Keszely, Laluch.
Mérkőzés a 3. helyért: Trnovec n/V.–Veča 5:1, g.: Vanek 4, Marček, ill. Borovský.
Döntő: H. Kráľová–Močenok 2:0, g.: T. Pilo, Masár.

A győztes csapat: Boris Masár, Adam Lenčéš, Ronald Frkala, Dávid Tóth, Denis Rábek, Miloš Majdiak, Daniel Kotlár, Matej Bleho, Adam Krajačič, Lukáš Hipp, René Kriška, Erik Pápay, Fraňo Kalaba, Tomáš Lenický.

Díjazottak – legjobb kapus: Zsille Róbert (vágtornóci); legjobb mezőnyjátékos: Matej Bleho (felsőkirályi); legjobb góllövő: Norbert Keszely (6 gól, mocsonoki).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?