A régi benzin már prémiumkategóriás a kutakon

tankolás

Az új, E10-es jelzésű benzin bevezetése nagy port kavart, s bár a témáról sokat írtunk, továbbra is számosan akadnak olyanok, aki attól tartanak, a magasabb bioetanoltartalmú benzin tönkreteheti az autójukat. Mi az igazság?

Az új, E10 jelzésű üzemanyag literenként 7,4 százalék bioetanolt tartalmaz, ami az eddig elterjedt 95-ös benzin környezetbarát változata. A két benzin között érdemi különbség nincs, a magasabb bioetanol-arány az öregebb típusú autóknak okozhat némi gondot.

Aki kifejezetten tart az új benzintől, az továbbra is tankolhat még klasszikus 95-ös, E5 jelzésű üzemanyagot, a benzinkutak többsége ugyanis nem hagyott fel az árusításával, csak épp prémiumkategóriás benzinként árulják. A forgalmazók szerint az üzemanyagok ára nem változott. „Az üzemanyagok árára a kőolaj világpiaci ára, a dollár/euró árfolyam és egyéb helyi illetékek vannak a legnagyobb hatással” – mondta lapunknak Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.

Hasonlóképpen nyilatkozott Ľubica Slabejová, az OMV marketingmenedzsere is, aki egyben megjegyezte, hogy a sofőrök januártól nem panaszkodnak, inkább gyakrabban érdeklődnek az új üzemanyagok iránt.

„Általánosságban elmondható, hogy a modern motorok felkészültek a magasabb etanol-tartalmú üzemanyag tankolására. Öregebb autóknál érdemes leellenőrizni, alkalmase az ilyen üzemanyag használatára” – árulta el lapunknak Ľubica Slabejová, az OMV marketingmenedzsere. Ha olyan autóba tankolnak E10-es benzint, amelynek motorja nem kompatibilis ezzel az üzemanyaggal, gyakorlatilag nem történik semmi. Nem kell attól tartani, hogy az autó leállna, vagy két nap után elromlana. Elvileg több tízezer kilométer után meghibásodhatnak a motor egyes, korrózióra hajlamos részei, ám ebben az esetben sem találnak olyan szakértőt, aki száz százalékra bizonyítani tudná, hogy a rozsdásodást épp az E10-es benzin okozta. 

Minimális az esélye annak, hogy az új, januártól árusított 95-ös benzin károsítja az autó motorját. Aki mégis ódzkodna az új, E10-es jelölésű benzintől, az nyugodtan tankolhat eredeti 95-öst is, a benzinkutak többségén ugyanis még a régi üzemanyag is kapható.

Szlovákiában eddig nem voltak problémák a gépkocsikkal az üzemanyag minősége miatt, s Radoslav Jonáš, a Szövetség a Bioüzemanyagok Gyártásáért és Felhasználásáért (ZVVB) szakértője úgy véli, a továbbiakban sem lesznek.

„Szlovákiában a forgalomban levő autók átlagéletkora 13,5 év, Romániában és Bulgáriában, ahol már használják az E10-es benzint, ráadásul több mint 16 éve, különösebb problémák nélkül működnek az autók”

– nyilatkozta lapunknak Jonáš. Véleménye szerint több olyan tanulmány is készült, amely az egyes anyagok, mint például a vasak, a fémek, a műanyagok reakcióját vizsgálta az E10es benzinre. Egy ilyen kutatást végeztek el tavaly Hollandiában. „Kérdőívek segítségével kérték ki az autógyártók véleményét arról, milyen hatással lehet az E10-es benzin a gépkocsikban felhasznált anyagokra. Arra a következtetésre jutottak, hogy a leggyakrabban használt fémek, fémötvözetek és a motorokban használt műanyagok kompatibilisek ezzel a benzinnel, csupán néhány korábbi modellnél használt, úgynevezett PUR-tömítés nem kompatibilis” – mondta a szakértő.

Mivel lehet gond?

A bioetanolt, közismertebb nevén etil-alkoholt megújuló energiaforrásokból, nagyrészt növényekből gyártják, például cukornádból, kukoricából vagy cukorrépából. Ezek fejlődésük során a levegőben található szén-dioxidot kötik meg, majd elégetéskor ezt juttatják vissza a légkörbe, így gyakorlatilag nem jelent többletmegterhelést a levegőnek, ellentétben a kőolajszármazékokkal. Az alkohol egyik tulajdonsága viszont az, hogy vízmegkötő. A magasabb alkoholtartalmú benzinbe szállításkor, tároláskor vagy tankoláskor több környezeti nedvesség kerülhet, mint az alacsonyabb bioetanol-tartalmú üzemanyagba. Ez pedig növeli a korrózió veszélyét olyan gépkocsiknál, amelyek motorjában nem minden alkatrész készült rozsdamentes anyagokból. Az erőforrások üzemanyagrendszerének műanyag tömítései vagy gumi alkatrészei is károsodhatnak a magasabb alkoholtartalmú benzin hosszabb távú használatával. Olyan tanulmány vagy felmérés, amely megmondaná, hogy egy 15-20 éves autónál az új benzin használatát követően mikor jelenhetnek meg az első problémák, nem létezik. Lehetetlen igazolni azt is, hogy a motor fent említett meghibásodását épp a magasabb alkoholtartalmú benzin okozta. Csupán valószínűsíthető ez az ok olyan autóknál, amelyeket eleve nem alkoholtartalmú benzin használatára terveztek.

Leellenőrizhetik az autót

Ezért nincs ok pánikra, s nem kell félni, hogy az autójuk az új benzin miatt nem indulna el. Ha el is romlana valami miatt, biztosak lehetnek benne, hogy egyetlenegy szerviz vagy technikus sem fogja tudni száz százalékra igazolni, hogy a bajt az E10 okozta volna. Én ezért személy szerint nyugodt lelkiismerettel tankolnám az új benzint.

Akadnak viszont olyanok is, akiket zavar az új benzin, s teljesen mindegy, milyen okból, de nem akarnak ilyet tankolni. Nekik állított össze az Autógyártók Európai Szövetsége (ACEA) egy listát azokról az autókról, amelyeknek problémája lehet az új benzinnel. A jegyzéket megtalálják lapunk honlapján. Az ellenőrzés sokkal egyszerűbb módját találják a magyarországi, ingyenes e10check.hu holnapon. Itt az autójuk márkájának, modelljének és évjáratának betáplálása után pillanatok alatt megtudják, hogy kompatibilis-e az autó az E10-es benzinnel vagy sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?