Két fertőzöttet találtak Oroszországban

koronavírus

Két új koronavírus-fertőzött személyt azonosítottak Oroszországban - jelentette ki Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezést irányító törzset irányító orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak pénteken Moszkvában.

Ez volt az első eset, hogy a vuhani eredetű kór felbukkant Oroszországban. Az egyik fertőzöttnél a Bajkálontúli területen, a másiknál Tyumeny megyében diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést.

Mindkét érintett kínai állampolgár. Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője közölte, hogy a betegség oroszországi terjedésének veszélye nem áll fenn, mert mindkét fertőzöttet elkülönítették.

A hónap folyamán korábban egyébként mindét fertőzött megfordult Kínában. Popova szerint mindkettőjüknél heveny légúti fertőzéses megbetegedést észleltek, némi lázzal. Betegségük az orosz szakértő szerint könnyű lefolyású, állapotuk stabil.

Popova bejelentette, hogy a járvány miatt Oroszország megkezdte állampolgárainak evakuálását a kínai Hupej tartományból és Vuhan városból. Mint mondta, az érintettek - számuk a sajtóban megjelent adatok szerint mintegy 600 fő lehet - választhatnak a hazatérés és a maradás között. Azokat, akik a hazaszállítás mellett döntenek, 14 napig karanténban fogják tartani Oroszországban.

Golikova közölte, hogy az Aeroflot pekingi, sanghaji, kantoni és hongkongi járatai, valamint a kínai légitársaságok menetrend szerinti járatai kivételével leállítják a légiutas-közlekedést a két ország között. A nap folyamán korábban ismertté vált, hogy a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren az összes légitársaság kínai járatainak fogadását az F terminálra irányították át.

A miniszterelnök-helyettes szerint nem fogják beengedni Oroszországba a Mongólián át tranzitáló kínai állampolgárokat és Moszkva fontolóra vette a munkavállalói vízumok kiadásának felfüggesztését is a kínaiak számára. Golikova ugyanakkor azt mondta, hogy az orosz vezetés nem szándékozik leállíttatni a postai és a teherszállításokat a két ország között.

A Roszpotrebnadzor pénteken újabb javaslatokat tett közzé a járvány megelőzése érdekében. Ezekben a hatóság a személyi higiéniés szabályok szigorú betartása mellett egyebek között az egyszer használatos védőkesztyű és a maszk viselését, valamint a hosszú haj kibontásától való tartózkodást tanácsolta a nyilvános helyeken.

A Kommerszant című orosz gazdasági napilap piaci szereplőkre hivatkozva azt írta, hogy mintegy két héttel elhalasztották a kínai gyártók és az Apple mobiltelefonjaik oroszországi szállítását a koronavírus terjedése miatt. A halasztás oka, hogy ezeknél a cégeknél a járvány miatt február 10-ig meghosszabbították az alkalmazottak holdújévi szabadságát. A lap szerint nem kizárt, hogy a kényszervakáció még ennél is tovább tart majd Kínában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?